Állóháború?

Nyomtatóbarát változat
Bölcsészettudomány
Történelem
érdeklődő szintű
Állóháború?

Amióta kiderült, hogy a jelenlegi kormány rekonstruálni akarja a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának állapotát, újból fellángolt a Tisza-Károlyi ellentét a közéletben, ugyanis e tervezet egyik fő projektje a hajdani Tisza István szobor visszaállítása.

A 20. századi magyar történelemben minden politikai kurzus megformálta a maga Tisza, illetve Károlyi képét. Ez alól természetesen a jelenleg fennálló rendszerünk sem kivétel. Bizonyos szempontból épp ez utóbbi a legérdekesebb, ugyanis jelen esetben nem arról van szó, hogy létezik egy hivatalos állami ideológia, amely ellentmondást nem tűrően kialakít egy képet e két politikusról, hanem, a többpártrendszernek köszönhetően, többféle álláspont születik, és jól kirajzolódik, hogy az egyes politikai csoportok ki mellett teszik le a „voksukat”. Nem kell különösebb kutatómunkát végezni, hogy viszonylag tiszta képet kapjunk, arról, hogy jelenlegi parlamenti pártok melyik hajdani politikus örökségét fogadják el inkább. A legfontosabb jellemzője e problémakörnek, hogy egyfajta „vagy-vagy” kérdéssé fajult, tehát, egy kis túlzással, ha valaki Tisza István mellett van, akkor Károlyi ellen van, és fordítva.

A kormánypárt álláspontja e kérdésben elég világosnak látszik, ugyanis a saját képviselőinek egy csoportja nyújtotta be e javaslatot, utalva arra, hogy vissza kívánják helyezni Tisza István szobrát. A FIDESZ szimpátiája Tisza István öröksége iránt már korábban is megnyilvánult, hiszen 2001-ben Debrecenben, maga Orbán Viktor avatta fel az ottani Tisza István szobrot. Károlyi Mihályhoz alapvetően negatívan viszonyulnak, jelenleg még kérdéses is a Károlyi-szobor sorsa.

A JOBBIK, amely szintén Tisza Istvánt tekinti példaértékűnek, a kormánypárttól inkább a Károlyihoz való viszonyban tér el, ugyanis e párt képviselői nem ritkán a hazaáruló jelzővel illetik, illetve gyakran őt okolják a trianoni katasztrófáért. E radikális véleményekből fakadóan nem csoda, hogy gyakorlatilag el akarják tüntetni a Károlyi-szobrot a jelenlegi helyéről.

Az MSZP képezi ezekkel szemben az egyik ellenpólust. Tisza Istvánt már pusztán az ideológiai különbségből fakadóan sem tudják elődként elismerni, ezért hát nem véletlen, hogy inkább negatív képet festenek róla. Esetükben érdekesség még, hogy a „Tisza kritikájukat” általában egybekötik a Fidesz kritizálásával, Tisza Istvánt sokszor Orbán Viktorral azonosítják.

A másik ellenpólust az LMP képezi, bár fontos kiemelni, hogy amellett, hogy talán ők is inkább Károlyi mellett „voksolnak”, sokszor kifejezték tiszteletüket Tisza István iránt is, sőt a párt elnöke, Schiffer András, a Károlyi-szobornál elmondta, hogy nem szabadna e tekintetben kettéosztani a magyar társadalmat.

E két igen fontos történelmi személyiség megítélésével kapcsolatban, véleményem szerint több probléma is van. Először is, ahogy az aktuálpolitika szintjére emelik ezeket a szimbolikus személyiségeket, rögvest eltűnik a racionalitás és előtérbe helyeződik az érzelem. Véleményem szerint nem túl szerencsés olyan mederbe vinni e vitát, ahol egyes baloldali politikusok Tisza Istvánt „osztályönzéssel”, egyes jobboldali képviselők Károlyi Mihályt „hazaárulással” vádolják, ugyanis, azon túl, hogy e vádak mind érzelmi alapon állnak és mellőzik a tényszerűséget, alkalmatlan arra, hogy konszenzust eredményezzen.

Másrészt, bár lehet, hogy pesszimista vagyok, de szerintem kevés politikus ismeri a kérdést érintő hazai szakirodalmakat, pedig tanulmányok, monográfiák, tankönyvek egész sora jelent már meg e személyekkel kapcsolatban.

Harmadrészt pedig érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon egyáltalán miért kell vérre menni ebben a kérdésben? Nincs fontosabb kérdés ma Magyarországon? A magyar politikai gondolkodásban és politikatörténetben persze mindig erőteljesen jelen volt a szimbolikus politika, tehát ami ma folyik az gyakorlatilag egy hagyomány folytatása. Azonban a hagyomány azon részével le lehetne végre számolni, hogy a politikai elit ilyen kérdésekben is megosztja a társadalmat. Illetve nem ártana végre a történészekre hagyni a történelmi személyek és események megítélését...

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.