Tárki: toleránsabbá tesz a külföldi ismerős

Nyomtatóbarát változat
kulturális antropológia
érdeklődő szintű
Tárki: toleránsabbá tesz a külföldi ismerős

Budapest, 2012. január 10., kedd (MTI) - A Tárki közvélemény-kutatása szerint az, akinek van kínai, arab vagy afrikai ismerőse, elfogadóbb e külföldi csoportok iránt. A Migráns esélyek és tapasztalatok Magyarországon című, főként az Európai Integrációs Alapból finanszírozott felmérés eredményét az intézet kedden közölte az MTI-vel.

A 2011 áprilisa és júliusa között, háromezer felnőtt kérdőíves megkérdezésével elvégzett kutatás során a szakemberek megállapították: azok egyharmada, akiknek van arab ismerősük, családtagnak, kollégának és szomszédnak is elfogadna egy arab bevándorlót, míg akinek nincs, azok között csak 15 százalék az elfogadók aránya. A kínai származásúakkal kapcsolatban ez az arány 33, illetve 21 százalék, az afrikaiaknál pedig 42 és 19 százalék.
Ez azt is jelenti, hogy az ismerős léte a legnagyobb arányban (22 százalékban) az afrikaiak esetében növeli az elfogadást - írták.
Kitértek arra: az idegenek és a másság elutasításával foglalkozó elméletek szerint a kisebbségek elutasítása a szokatlantól való félelmen, illetve ismerethiányon alapul, ezt az ismertség feloldhatja vagy legalábbis csökkentheti.
A kutatás, amely az etnikailag különböző, tehát külső jegyekben is megragadhatóan más csoportokkal szembeni idegenkedést vizsgálta, igazolta az elméleteket - olvasható az összegzésben.

Hozzászólások

Ez így van, ezért kell sokat utazni!

Igazad van, Olaszországban jártunk iskolai sítáborral a múlt héten és éppen a paraolimpikonok kupája zajlott.A világ minden részéről voltak kéz és láb nélküli síelők.Nem tudtunk az eseményről, így nem is tudtuk felkészíteni rá a 8-10 éves kis diákjainkat.Izgultunk, hogy fogadják, de teljesen jól fogadták a másságot. Így még annyit tennék hozzá a buzdításodhoz, hogy az utazgatást minél korábbi életkorban kezdjük, annál jobb...