Krimini - avagy: a lapok között is lehet...

Gyakran olvasok, többrendbeli könyvtártag vagyok. Általában tucatnyi példányt is kiveszek egyszerre. Mindig eufórikus állapotba kerülök, ha megkaparinthatom a legszakadtabbakat. A vadonatúj sikerkönyvek már csak ilyen túlfonnyadt, megcsócsált salátapempő-burkolatban jutnak el hozzám.

Szorgalmas tagtársaim - a jelekből ítélve - alaposan átrágták magukat rajtuk.

Belekezdek. A harminckettedik oldal rendszeresen meghozza gyümölcsét, vagy zöldségét, egy kisebb fordulatot: a kölcsönzők táplálkozási szokásainak első lenyomatát.

Paprikamag. Kriminél vörhenyes, véres folttal elegy. Nyilván paradicsom lehetett.

Az árulkodó ujjlenyomat a szamárfül alatt, a hetvennegyedik lap alsó sarkában található. A tízórai kakaótól, esetleg kávétól, gyakran zsírpacnitól származik. A daktiloszkópiai vizsgálat folyamatban van.

A tettes még ismeretlen. Egészen a százhetedik oldalig.

Egek! Szálas takarmány!

Ki lehet az a mohó tagtársunk, aki könyvre ugyan nem költ, az uzsonnáját viszont a könyvtári darabok apró, szélti metszfelületén költi el? Valósággal fal a könyveken! /Amikor annyi a kidobott újság, hogy egyetlen lépcsőházban kiguberálhatná az emberöltőnyire való szalvétáját./

Tovább nyomozok.

Tévedtem! Ez igazi gourmand! Narancshéj és cseresznyeszár. Meg áfonyakenet. A kusza cselekmény szempontjából ezek teljesen elhanyagolhatóak, mint zöldséges a zsákutcában. Gyanús bűnjel lehet inkább a keksz-törmelék és a datált csokipapír, a telefonszámmal.

A cukrot gondolkodás nélkül a teámba seprem. Fájdalomdíjnak tekintem.

Mi lehet még a lapok között?

Az elhízott, pszichopata apagyilkos a százhetvenhetedik oldalon beismerő vallomást tesz. Atyját csontozókéssel kétszer hasba szúrta, majd enkezűleg elhamvasztotta. A megboldogult földi maradványait a jelentéktelen vidéki kiskönyvtárban, az általa is sokat forgatott, közkedvelt detektívregényben rejtette el.

A mű címe?

Istenem, ez egyezik!

E pillanatban elérem az izgalmi csúcspontot! Most minden kiderül!

Összefogom az első és hátsó borítót, azután szívdobogva kirázom a krimit.

Három kiló morzsa, egy két részből álló, pontosan tizenkettő egész hét tized centiméter hosszúságú szalámibőrke meg egy kicsorbult konyhakés hullik elém az asztalra... Fordítok a könyvön, két tenyerembe fektetem és erőteljes mozdulattal összecsapom.

Por szállong fel belőle... sok por. És hamu.

Hát... legalább volt benne valami.