Gyurka guru tanításai - Az autizmusról másképpen

- Jaaaaaj. - sóhajtottam és kikapcsoltam a porszívót. Már egy órája ment és hiába szállta meg a hirtelen támadt csend a szobámat, a fejemben még folytatódott a zúgás. Hát igen, már egy hónapja is volt annak, hogy utoljára takarítottam. Kicsit nagy volt a kosz. Kicsit.

Fölnyaláboltam a csöveket, a tartozékokat és a víztartályos, félmázsás szuperporszívót és fújtatva szedelődzködtem át Gyurka szobájába. Mert, ha én nem takarítanék ki nála, akkor felőle úgy állhatna a porréteg a szobájában, mint a frissen hullot, porhanyós hó Lappföldön.

Úgy döntöttünk, hogy majd a fő fogáshoz hívjuk át a nagyszülőket, mivel nem szereti mindenki a halászlevet. Szüleim meg én nekiláttunk a paprikás lében úszkáló pontynak, Gyurkának még maradt egy kis gombaleves korábbról. Az asztalt Édesanyám már megterítette. Rénszarvasmintás szalvéták, pezsgőspoharak, nagy fehér tányérok, poháralátétek, és az elmaradhatatlan "pompula", a színes golyócskákból álló fazékmarasztaló. Nagy részük finn áru. A rájuk jellemző visszafogott eleganciával. Egyszerű formák, pasztellszínek. Csak semmi hivalkodás. A végeredmény pedig egy letisztult, ünnepi teríték.

Konyhánkban van egy mini polcrendszer. A mini polcrendszeren van két kicsiny rekesz. Az egyik rekeszben Édesanyánk tartja az apró csecsebecséit. Ékszerek, karkötők, óra ilyesmi. A másik rekesz izgalmasabb. Abban tároljuk a papír zsebkendőket.

Tizenöt megálló a Határ úttól. A kis kék busz olyan utcákban zötykölődik és kanyarog, ahol még a büdös életben nem jártam. Egy kis budapesti városnézés, miközben a bátyámért megyek a melóhelyre. Fanyar mosolyra húzódik a szám. K***a jó!

Leszállok a buszról és a bejárat felé veszem az irányt. Ránézek az órámra: 13.15. Korán érkeztem. Mint mindig. Téblábolog, toporgok és föl-alá járkálok, nem bírok mit kezdeni magammal, már zenét hallgatni sem esik jól. Pedig ma nem is vagyok zúzós hangulatban. Linkin Park: Minutes to Midnight.