- Belépés
- Felhasználó létrehozása
- Jelszó emlékeztető
Egy csodálatos videó a Föld Napjára
A Föld Napját, ezt a mára már világméretűvé vált mozgalmat az akkor még egyetemista amerikai Denis Hayes indított el 1970. április 22-én és azóta már több országban, rengeteg helyszínen és rendezvényen emlékeznek meg róla az egész Bolygón és hívják fel a figyelmet e közös élőhelyünk megóvására.
Április
Április az év negyedik és 30 napos hónapja a Gergely naptár szerint. Nevét a római Mars isten kedvesének Vénusznak egy másik nevéből, az ’Aperire’ szóból eredeztetik. Az aperire jelentése latinul ’megnyitni, virágozni’ – e szavak és a tavasz kapcsolódásához szerintem nem kell magyarázat … :)
Március 22. - A víz világnapja
A víz ünnepének ötletét az 1992-es Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián vetették fel a víz értékére, a Kék Bolygó névadójára, az földi élet alapjának védelmére való figyelemfelhívás céljából, majd az ENSZ 47. Közgyűlésén határoztak a Víz Világnapjáról, melyet 1994. óta március 22-én tartanak meg minden évben az egész Világon.
A víz az életünk.
Március 8. - Nemzetközi Nőnap
Az első Nőnapot 101 éve, 1911. március 19-én ünnepelték, de már az ókori Görögországban voltak kezdeményezések a nők részéről arra, hogy nagyobb figyelmet és több jogot vívjanak ki maguknak a társadalomban.
Jóval később - egy nagy időugrással - a francia forradalomban láthatjuk megint, hogy a nők a „szabadság, egyenlőség, testvériség” kiáltással vonulnak a Versailles elé, hogy a nők választó jogát követeljék.
Március
Március (ősi magyar nevén a Kikelet hava), az év harmadik hónapja, 31 napos a Gergely-naptár szerint.
Nevét a latin Martius hónapnévből eredeztetik, amit pedig Mars-ról, a háború római istenéről neveztek el. Rómában anno ez volt az évkezdő hónap. Az ókori Rómában szerencsehozó hónapnak is tartották, ezért ilyenkor kezdték meg a háborúkat is.
Február
Február a Gergely naptár második hónapja. Régies neve februárius, ősi magyar nevén Jégbontó hava. A 18. századi nyelvújítók enyheges névre keresztelték, a népi kalendáriumban pedig böjtelő vagy böjt előhava-ként találjuk.
Február 2. - Medve monda
Február másodikához, Gyertyaszentelő napjához több szokás is tartozik. Maga a ’gyertyaszentelő’ elnevezés arra utal, hogy Szűz Mária a 40 napos KisJézust elvitte bemutatni a jeruzsálemi templomba, ahol az előírt áldozat fölajánlásakor a jelenlévő agg Simeon az akkor még csecsemő Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló fényességnek nevezte. Úgy világít majd, mint a gyertya egy sötét szobában.
Szilveszter
A Szilveszter férfi név a latin erdő = ’sylves’ szóból ered, jelentése ’erdei, erdőben járó férfi’. A női párja a Szilvesztra.
Január elseje a év kezdőnapja Gergely-naptár szerint.
A pogány Rómában az évkezdetet Janus tiszteletére tartották és 'nem éppen a prüdériáról híres' módon ünnepelték.
Mikulás történet
Egy hét késéssel írok a Mikulásról - de nagyon sok forrásból gyűjtöttem össze a szerintem legérdekesebb dolgokat erről a mosolygós, barátságos öregúrról, minden gyerek és lélekben fiatal jóbarátjáról.
Szent Miklós püspök története
December 4. - Borbála
A Borbála a Barbara, görög eredetű név magyar módosulása, jelentése „külföldi nő, idegen nő”. A Barbara egyébként a latin ’barbarus’ = ’barbár’ szó nőmenű alakjából eredeztethető.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »











