- Belépés
- Felhasználó létrehozása
- Jelszó emlékeztető
Könyvajánló: Java fejtörők
A Szabad Szoftver Konferencián volt alkalmam megvásárolni Joshua Bloch és Neal Gafter, Java fejtörők című könyvét. Bevallom őszintén elsősorban az akciós ára miatt vásároltam meg, ám azonban azóta az egyik kedvenc olvasmányom lett, mert mindamellett, hogy sokat lehet belőle tanulni, és megmozgatja a fogaskerekeket, még szórakoztat is.
Validálás, ahogy én csinálom
Egy programozó életében rendkívül gyakran előfordul, hogy entitásokat kell validálnia. Lényegében az üzleti logika mindig úgy kezdődik, hogy a bemeneti paramétereket, melyek legtöbbször felhasználói interakció által kerülnek be, validálni kell, hogy a hibás entitások a későbbiekben ne okozzanak hibát a program működésébe. A validálás az a dolog, amit egy kicsit mindenki másként csinál, mindenkinek megvan a saját módszere. Ebben az írásban bemutatnám, én hogyan is szoktam ezt a problémát orvosolni. A bemutatott megoldás nem tökéletes, de remélem gondolat-ébresztőnek megteszi.
Weak és Soft referenciák a Javaban
Több éves Java tapasztalattal a hátam mögött hallottam először a gyenge (weak) referenciák létezéséről a nyelvben, és úgy gondoltam érdemel pár szót a téma kör. Javaslom, akinek nem világos a JVM szemétgyűjtőjének (továbbiakban GC) működése, ezen a ponton olvassa el Viczián István idevágó bejegyzését. Tehát mint tudjuk a GC kidob a memóriából minden olyan objektumot, melyre nem mutat már egyetlen referencia sem.
Liferay Service Builder, a sötét oldal
Korábban már volt szó a Liferay Service Builderéről, akkor inkább a tudásáról esett szó, most pedig az árny oldalát szeretném taglalni. A Service Builder feladata, hogy egy egységes perzisztens réteget biztosítson anélkül, hogy a különböző WAR-ok eltérő kontextusaival, vagy az eltérő adatbázisok problémájával kellene bajlódnunk.
OWASP AntiSamy Javaban
A webes biztonság kérdése egyidős magával az internettel, hiszen a hálózaton elérhető adatokat felhasználók milliói tekintik meg napról-napra. Mivel a weboldalak végeredményben a kliensek gépein futnak, hamar beláthatjuk, hogy a biztonsági kérdések nem elhanyagolhatóak, és mind a klienseknek, mind a weboldalak üzemeltetőinek fontos, hogy a kiszolgált tartalom hiteles és biztonságos legyen. Tipikus támadási forma az un. XSS, amikor pl.
Liferay Portál OSGi bundle támogatással
Liferay és OSGi témák már többször is előkerültek, de most egy olyan egyedülálló kombináció bemutatását tűztem ki célul, mely egyesíti a két platform minden előnyét. A bemutatott módszer aktív fejlesztés alatt áll, éles használatát nem ajánlom senkinek. A fejlesztés Raymond Augé keze alatt történik, jelenleg a teljes kódbázis branch repóból érhető el.
Collections.emptyList() és a generikus típuskényszerítés
Sajnos mostanában nem jut annyi időm blogolásra, mint szeretném, és ez a bejegyzés is mindössze egy szösszenet lesz. A Collections osztály, mint nevéből is következik, a Collectionpéldányok manipulálására, és előre definiált Collection-ök hozzáféréséhez nyújt kényelmes eszközt. Az osztály részleteibe nem szeretnék belemenni, ezt az olvasóra bízom. Kiszemelt áldozatom az emptyList metódus.
Adott pont vonzáskörzetében való keresés MySQL segítségével
META-INF könyvtár kicsit közelebbről
A META-INF könyvtáron belül található MANIFEST.MF (továbbiakban MF) állománnyal mindenki találkozik, aki Java binárist készít, vagy felhasznál egy mások által fordított Java forrást. Amikor létrehozunk egy JAR-t vagy valamely módozatát (WAR, EAR), akkor automatikusan belekerül egy példány az állományba, melynek tartalma alapértelmezetten csak a Manifest verziószámát tartalmazza "Manifest-Version: 1.0". A MF állomány JDK 1.2 verziója óta lényegesen egyszerűsödött, korára való tekintettel az ez előtti verzió nem kerül tárgyalásra.
JDK7 újdonság: java.util.Objects
A java.util.Arrays és java.util.Collections mintájára a Java következő verziója elhozza számunkra a java.util.Objects "eszközt". Lényegében semmi újdonság nincs az osztályban, egyszerűen olyan kényelmi funkciókat tartalmaz, melyek megkönnyítik a fejlesztők életét. Az objektumnak mindössze 9 statikus metódusa van, melyek az alábbiak:
![Kovács Richárd [mhmxs] blogja Kovács Richárd [mhmxs] blogja](http://www.felsofokon.hu/sites/default/files/imagecache/header_image/users/jpattern/images/blog-kovacs-richard-mhmxs-blogja-header.png)










![Kovács Richárd [mhmxs] profilja](http://www.felsofokon.hu/sites/default/files/imagecache/profile_pane/users/jpattern/images/jpattern-profil.jpg)