- Belépés
- Felhasználó létrehozása
- Jelszó emlékeztető
Női műköröm
Kocka köröm minták
A kocka köröm a visszafogottabb formák közé tartozik, de mindemellett bármilyen körömdíszítés elképzelhető ezen a körömformán is. A klasszikus francia körömvégek a kocka köröm minták egyik legismertebb díszítése, hiszen az élvonalak már önmagában meghatározzák ennek a formának a díszítését.
A színátmenetek, vagy az egyszínű kocka körmök csillámmal, kristályokkal, vagy bármilyen más díszítővel feldobhatóak, de ennek a körömformának mégis a legjobban a francia körömvégek állnak jól, persze azok színes változtatást is közkedvvel választják.
Francia köröm minták a klasszikusok kedvelőinek
Bár klasszikusnak számít a francia köröm, mégis mindig képes valami újat mutatni a számunkra. Rengeteg féle variációs lehetőség áll a rendelkezésünkre, ahhoz, hogy a francia akár fehér, akár színes körömvégeket további díszítésekkel lássuk el.
Hegyes köröm és díszítések
Legyen az bármilyen körömforma, azt viselőjének kell tudnia igazán melyik is illik leginkább személyiségéhez, vagy melyik az, amelyik leginkább illik kézfejéhez és tudja is azt használni a hétköznapi életben. Mindamellett, hogy egy műköröm akár egy alkalomra is készülhet, mint pl. az esküvő, ahol gyakran elkél a tartósság és a kihívó forma, szeretjük megmutatni kezeink szépségét, így akár a megszokott körömformától is eltérhetünk ilyen alkalmakkor és a merészebb hegyes műköröm felé fordulunk.
Egyszerű műköröm minták
Az egyszerű műköröm minták első ránézésre talán nem is tűnnek olyan egyszerűnek, így nehezen tudjuk csak kiválasztani műköröm képek alapján melyeket is tudjuk elkészíteni a már megismert technikák közül.
Porcelán műköröm és díszítések
A porcelán műköröm készítésének egyik legfontosabb kérdése a por, folyadék arány, amelynek eltalálása fontos, hogy az anyaggal jól tudjunk bánni. A porcelán felviteléhez határozott ecsettartás szükséges, valamint lapogató mozdulatokkal teríthetjük szét a körmökre felvitt anyagot. További előnye a zselével szemben, hogy tömény acetonnal leoldható, ezzel is fenntartja népszerűségét.
A porcelán levegőre köt, ezért ügyelnünk kell arra, hogy gyorsabban bánjunk vele, mint a zselével. A műköröm díszítésben használt színes porcelánporok, melyek már csillámos változatban is kaphatóak, sem kötésben, sem erősségben nem különböznek az építésre használt társaiktól.
A lakk zselék színes világa
A színek, amelyek mindig elragadnak minket, amelyekkel mindig megújulhatunk, s amik gondoskodnak arról, hogy a divatot követve megjelenésünk a szépségápolásról is szóljon.
A lakk műköröm zselé a természetes körmök díszítésére szolgál, a körömlakkok legújabb generációja, mely nem csak tartós, de elragadó színválasztékkal várja azokat, akik a természetesség mellett döntöttek.
Akril műköröm minták
Arany, ezüst, matt, fényes, metál, neon, csillámos és fluoreszkáló színek, ez mind megtalálható ebben a rendkívül széles körben felhasználható körömdíszítőben, az akril festékben.
Akár a könnyen hajló ecsetes változatot, akár a nagyobb kiszerelést választjuk, az akril festékek teljesen fedő tulajdonsága miatt rendkívül sokféle műköröm minták elkészítéséhez használhatjuk fel, amelyhez kezdésként már néhány alapszín is elegendő.
A vízbázisú akril festékek egyik előnyös tulajdonsága, hogy könnyen keverhetőek a színek egymással, így mind addig, amíg meg nem szárad letörölhető, ami biztosít arról, hogy könnyen korrigálhatjuk festett mintáinkat.
Körömdíszítő apróságok
A műkörmös nap, mint nap szembesülhet olyan kívánsággal, ami egyéni megjelenést kíván a műköröm viselője számára, de egy jó szakember bármit képes elkészíteni. Bár a színes zselék is helyt állnak a körömdíszítésben, mégis legtöbben már nem elégszenek meg ezekkel. De melyek is a leggyakrabban felhasznált körömdíszítő apróságok, melyek segítségével igazán egyedi megjelenést tudunk garantálni a vendégek számára?
Műkörmös tanfolyam, ha kell egy jó szakma
Miért is ne kellene nekünk manapság egy jó szakma, hiszen mindenki szeretné önállóan végezni munkáját, saját főnöke lenni egy olyan egyéni vállalkozásban, ahol munkaidejét, s ezzel együtt szabadidejét is egyénileg határozhatja meg.
Ilyen lehetőséget nyújt a műkörmös tanfolyam is, ami viszonylag rövid idő alatt, mindössze fél év leforgásával a kezünkbe ad egy olyan oklevelet, mely elindít a szakmai pályafutásunk kezdetén.
Körömdíszítés otthon
A körömdíszítés otthon is elvégezhető, s aki szereti díszíteni a körmeit, annak már rengeteg olyan alapanyag áll a rendelkezésére, hogy megalkossa egyéni elképzelését.
Persze, mint minden másban itt is szükségünk lehet olyan ötletekre, amelyekkel segítjük a körömdíszítés megvalósulását és felkeressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel mi is könnyedén boldogulhatunk akár otthon a négy fal között. Ilyen segítséget nyújtanak a különféle köröm minták képei is, amelyek által a körömdíszítés még inkább vonzóvá válik számunkra, s a kipróbálásuk sem várat ezáltal sokáig magára.















