- Belépés
- Felhasználó létrehozása
- Jelszó emlékeztető
„Betekintés” a Királynék városába születésnapi köszöntőre
Veszprém legrégebbi városrésze ezer éves múltjáról mesél, természeti környezetével hódít. Vízparti élővilága, őshonos szomorúfűzfái, a nyugati irányból befolyó Séd patak hazánk védett természeti területeinek listáján előkelő helyen szerepel. A Betekints völgy a város egyik legszebb része.
Vidéki romantika, csend, nyugalom, harmónia egy évszázados úrilakban
Karnyújtásnyira a fővárostól, végtelen szabadság által körülvett szép természeti környezetben fekszik Bugyi település. Szikes tavai, sajátos madárvilága vonzza és marasztalja a környékre érkezőket. Több középkori falut foglal magába, nagy kiterjedése megelőzi egyes városok közigazgatási területét. Budapest vonzásában, békével, nyugalommal és csenddel várja a látogatókat.
Háromcsillagos disznótor báró Podmaniczky örökén
Hazánk legszebb tájainak egyikén, a Cserhátalján megbúvó Árpád-kori település Verseg. A községhez tartozó Fenyőharaszt pusztán közel másfél évszázada báró Podmaniczky Levente késő klasszicista stílusú kastélyt építtetett. Az oszlopcsarnokos főbejárat, a kiemelkedő falsávval ellátott ablakok és a beltér boltíves kialakítása a stílus meghatározó építészeti jegyeivel épült.
Gyertyafényes szállodák a szeretet ünnepén
December 24-én este az otthon meghitt melegét kínálják hazánk Prémium szállodái az ország több pontján.
A Balaton régióban, Balatonfüreden és Hévízen találhatnak az utazók kellemes szálláshelyet Szentestén.
Ünnepek előtti feltöltődés hazánk legvirágosabb városkájában, Szent András havában
November hónap ősi magyar nevén az Enyészet hava, mely utal a természet lelassult ritmusára, a téli álomra való felkészülésre, a ködös reggelekre, amikor csontjainkban érezzük a hideget és a már jégvirágosodó ablakon kitekintve méltán érezhetjük, hogy itt minden az enyészeté. Zala megye bájos városkájában november hava a kikapcsolódásról, feltöltődésről és korántsem az enyészetről szól. Zalakaroson, a MenDan Thermálhotel**** superior ismét meglepetésekkel várja a vendégeket.
Aranygyapjas szálláshely Mária Magdolna védelmében
Zala megye székhelye egyike hazánk legvirágosabb településének, melynek elismeréseképpen az Arany Rózsa-díj büszke tulajdonosa. A Zalai-dombság ölelésében fekvő város páratlan természeti környezete vonzó turisztikai célpont. Az Alsóerdő botanikailag védett területén tavasszal színpompás azáleák borítják a völgyet és gyönyörködtetik a szemet. A városlakók kedvelt kirándulóhelyei a Csácsi arborétum és két kis patakból tóvá kerekedett Gébárti - tó.
Szent Márton lúdjai vendégségben
A mai Szombathelyen, a római Savariában született tours-i püspök, Szent Márton napját ünnepeljük november 11-én. Márton, apja akaratára katonának állt. Legendássá vált segítőkészsége és amikor egy hideg téli napon köpenyét kettévágva egy koldus számára adhatott egy kis melegséget, sorsa megpecsételődött. Ettől kezdve nem a császárt, hanem Istent kívánta szolgálni. Szerénysége azonban nem engedte, hogy a számára felkínált magas egyházi tisztséget elvállalja.
Pihenő a wellness hullámhosszán a Szamárkő alatt
Dunántúlon, a Balaton déli partján fekvő város nevét az ősi áldozati hely, a Szamárkő néven ismert magányos sziklacsoportról kapta. A magyar tenger tíz kilométeres partszakasszal ajándékozta meg Zamárdi települést. A fürdőtelep kiépítésével száz éve örvendezteti meg a Balaton szerelmeseit. Legmagasabb pontjáról, a Kőhegyről csodás panoráma tárul a kiránduló szeme elé: szinte az egész Balaton láthatóvá válik.
Szívesen látott vendégek az őszi pihenőidőben
Október utolsó hetében beköszönt az őszi szünet, egy hétre elárvulnak az iskolapadok, pihenő idejét tölti a család. A Balaton környékén befejeződött a szüret, de az ősz tartogat még meglepetéseket.
Narancsszínű fények október utolsó éjszakáján
A boszorkányok, szellemek, kísértetek ünnepe október 31-e éjszakája. Ősi hagyományokból indult, a római korban Pomona-nap, a keltáknál samhain ünnep, az angolszász országokban halloween. A kelták a napisten és a november 1-jére eső újév tiszteletére rendezték és elűzték a gonosz szellemeket. Az idők folyamán az ünnep legfontosabb jelképe a töklámpás lett.











