Már csak 22 napig lehet pályázni az Önkéntességért Díjra!

2010. szeptember 09.

Az önkéntes munka és a társadalmi felelősség jelentőségét, egyre többen ismerik fel. Számos vállalat és magánszemély csatlakozik olyan programokhoz, amellyel szűkebb illetve tágabb környezetének segíthet; mindezt önzetlenül. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) idén is meghirdette az „Önkéntességért Díj” pályázatát.
Az önkéntesek által végzett munka, a közvetlen segítségnyújtás kézzel fogható eredményeket hoz. Az Önkéntes Központ Alapítvány azonban az önkéntesség gazdasági és társadalmi hasznosságára is szeretné felhívni a figyelmet.

Ön is segíthet - Felhívás egészségügyi dolgozóknak

2010. augusztus 19.

Ön is segíthet! Az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) 2009-ben és 2010-ben hat sikeres orvosi missziót küldött Afrikába - Kelet-Kongóba és Maliba-, melynek keretében tizenhat magyar orvos több mint tizenhétezer embernek nyújtott ingyenes orvosi ellátást. Az AHU továbbra is várja olyan orvosok és egészségügyi dolgozók jelentkezését – szakterülettől függetlenül –, akik elhivatottságot éreznek és szívesen segítenének!

Grundtvig felnőtt tanulási műhely

2009. november 09.

24fő került kiválasztásra a programba. Egyenlő számban három országból. A cél az önkéntesség "szakmájának" egymástól való elsajátítása (ha lehet így nevezni).

A műhely folyamata, tartalma tehát kölcsönös egymásrautaltságban formálódott, és reményeink szerint folytatódik is.

Szervező: ÖKA - Gőbl Gabriella
Facilitátorok: Vikor Csaba, Strenner Szilárd
Támogató: GRUNDTVIG

Grundtvig felnőtt tanulási műhely napló 9-13

2009. november 09.

Letölthető a teljes napló a tanuloműhelyről itt.

Kedd, 2009. November 10.

A reggelt -kaját követően- kis megfigyelő játékokkal kezdtük, párokban felállva meg kellett változtassunk magunkon egy két dolgot, mely változásokat párunk fel kellett ismerjen. Ezt követően egy nagy focimeccs vette kezdetét, japán módra. Terpesz állásban egy kört alakítottunk ki, és a középen száguldó labdát egymás lába között átjuttatva kellett pontozni.