- Belépés
- Felhasználó létrehozása
- Jelszó emlékeztető
A máriapócsi kegytemplom
Máriapócs egy község Szabolcs-Szatmár-bereg megyében. Kegytemploma híres búcsújáró hely, amely 1696-ban vált ismertté, amikor egy liturgia alatt a templomban ájtatoskodó görög katolikus hívek könnyezni látták a pócsi kis fatemplom Mária képét. A kép e naptól kezdve 14 napon át szüntelenül könnyezett, azután megszakításokkal december 8-ig folyt a könnyezés. E csodálatos könnyhullatás híre elterjedt Bécsig, I. Lipót királyig, aki nejének kívánságára a csodás pócsi képet Bécsbe vitetni rendelte.
Dobóruszka
Dobóruszka község a Felvidéken a szlovák-ukrán határ közelében. Itt született a hős egri várvédő, Dobó István.
1332-ben a pápai tizedjegyzékben Ruska néven említik először. A 15. századtól a 17. század elejéig a Dobó család birtoka. A Dobók kihalása után a birtok kincstárra szállt, később a Perényi, a Daróczy és a Lorántffy család birtoka. A 18. század elején részben az Aspremont családé, részben pedig a kincstáré volt. A század végétől a Buttler családé, akik kastélyt is építettek ide. Ez a kastély mára már elpusztult.
Trakostyán vára
Trakostány Horvátországban található, közel a szlovén határtól. Várkastélya egy kúp formájú dombra épült, melyet gazdag növényzetű park együttes és egy tó vesz körül. Ez a táj egyben természetvédelmi terület is.
A hagyomány szerint a vár egy ókori erődítményről arx Thacorumról kapta a nevét, mások szerint Drachenstein lovagjairól, akik a kora középkorban ellenőrzésük alatt tartották a vidéket. Először 1394-ben említik, amikor Cillei Hermann kapta adományul, 1456-ig, a család kihalásáig, a Cilleiek birtoka.
A markazi vár
Markaz a Mátra hegység lábánál, Gyöngyöstől 14 km-re, a Verpeléten át Egerig vezető út mentén található. Északról erdős vidék, délen 154 hektár vízfelületű tó határolja. Az itt élők szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkoznak. A falu határában napfényben gazdag, optimális mikroklímájú területen már az 1400-as évektől gondosan művelt szőlők díszlenek, amelyekből kiváló minőségű, karakteres borokat készítenek a borosgazdák.
Ajnácskő vára
Ajnácskő község a Felvidéken Rimaszombat mellett. Neve a török eredetű magyar Ajnács személynévből való. A török ojnas kacér nőt jelent. A monda szerint neve onnan ered, hogy a honfoglalás után Huba vezér a várat leányának, Hajnácskának adta.
Horgász múzeum Balatonalmádiban
A horgászat rendkívül népszerű hazánkban. Télen-nyáron, tűző melegben, vagy fagyban is a vízparton a horgászok többsége. Ennek a szép szenvedélynek múzeuma is van, mégpedig Balatonalmádiban.
Kohászati Múzeum Miskolcon
Miskolcon a vaskohászat több évszázados múltra tekint vissza. Ennek állít emléket egy kis, de annál gazdagabb anyaggal rendelkező múzeum. Az 1949-ben alapított múzeum első kiállítása 1960-ban nyílt a diósgyőri vasgyár vendégházában. A lelkes gyűjtőmunkának, köszönhetően a múzeum hamar kinőtte a rendelkezésre álló helyiségeket, ezért új, méltó helyszínt kerestek a kiállítás számára.
Ezer éves fa Zilizen
Ziliz egy Borsod megyei község Edelény mellett. Nevezetessége a több mint ezer éves tölgy, amely a falu fölötti dombon található. Természetvédelmi érték. Sajnos már majdnem elpusztult, többször is belecsapott a villám, és már csak néhány ága van meg, de még mindig él. A régi mendemondák szerint II. Rákóczi Ferenc ehhez a fához kötötte a lovát, amikor átutazóban volt ezen a tájon.
Kékfestő múzeum Szendrőn
Szendrő egy kisváros Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén. A 16-17. században jelentős mezőváros és végvár volt itt. A textilnyomás, benne a kékfestés nagy múltra tekint vissza. Európába a tengeri hajózás 16-17. századi fellendülésével, az indiai kereskedelem kibővülésével került el. A holland kikötőkbe hajókaravánok ontották az indigót, a keleti pamutvásznat, a mintás keleti szöveteket. A kékfestés a textíliák minőségét, esztétikai értékélt növelte.
Porcelán gyár és múzeum Hollóházán
Hollóháza egy kis község az ország keleti csücskében, Sátoraljaújhely közelében. Porcelángyára több mint 200 éve működik. 1777-ben üveghutaként indult, ahol kezdetleges, de mégis szép poharak, palackok, üvegedények készültek. A XIX. század elején az üvegipar fellendült. A hollóházi huta azonban távol esett a fő közlekedési útvonalaktól, és az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagoktól. A fa jelenléte sem indokolta már a fennmaradást, hiszen az üveggyárak már szenet, vagy lignitet használtak.











