Galaxis útikalauz fogalomzavarosoknak

Ugye senki sem szeretné, ha azért néznének rá ferde szemmel, mert a tudta nélkül helytelenül használ bizonyos kifejezéseket?

Ugye nem szeretnénk, ha ilyen hibák miatt nem tennénk jó benyomást pl. egy állásinterjún?

Ugye nem szeretnénk ma úgy lefeküdni, hogy nem tudjuk, mi a különbség a hasonló alakú, szerkezetű, de eltérő jelentésű szavak között?

Ha a fenti kérdésekre a válaszunk nem, akkor máris megtettük az első lépést és a nyelvi fejlődésünk hímes mezejére léptünk. Legyünk büszkék magunkra! Ha ez megvan, akkor olvashatunk tovább.

Mint ahogy azt már Georges-Louis Leclerc is mondta:  „Le style, c'est l'homme”, azaz: „a stílus maga az ember”. Persze, ez már nagyon régen történt, mégis, e mondat igazságtartalma máig nem vonható kétségbe. Stílusunk meghatározza a rólunk kialakuló első benyomást, valamint a személyiségnek egy alapvető (de nem kizárólagos) összetevője. (Miért fontos azt hangsúlyozni, hogy nem kizárólagos összetevő? Nos, azért, mert számos precedenst tudnánk arra vonatkozólag említeni, hogy valaki megnyilatkozásaiban, megjelenésében kifogástalannak mutatkozik, ennek ellenére emberi mivoltában, tulajdonságaiban hagy némi kívánnivalót maga után…)

A technika fejlődésének köszönhetően újra egyre nagyobb szerephez jut a kommunikáció írott formája, vagy más szavakkal az írott beszélt nyelv. Az írás, a könyvnyomtatás s a távírás forradalmában csak kiváltságosok vehettek részt, ugyanis az írástudás nem volt mindig ennyire széles körben elterjedt, mint napjainkban. Az elektronikus információfeldolgozás forradalma és a világ rohamos ütemben fejlődő gazdasági struktúrája azonban elősegítette, hogy az írástudatlanság csak kis százalékban legyen jelen az egyes országok társadalmaiban.

Ez ugye eddig nagyon szépen hangzik? Pedig a helyzet korántsem ennyire fényes. Nézzük az árnyoldalt! Persze, az iskolakötelezettség miatt a gyerekek az isiben megtanulják, hogyan kanyarintjuk az S-t, a K-t, megtanulnak olvasni, fogalmazni, és kapnak rá piros pontot, piros csillagot, amiért mindezt ügyesen teszik. Aztán eltelik pár év és mit kell látni? Azt, hogy emberek (érettségivel, diplomával, és – ezt csak félve írom le, de – doktori címmel) a saját anyanyelvükön nem hogy helyesen írni, beszélni nem tudnak, de még csak belegondolni is képtelenek vagy lusták egyes szavak, kifejezések jelentésébe. Mi ennek a következménye? Az, hogy ezek a helytelenül használt kifejezések a különböző közösségi oldalakon, e-mailekben, „kulturált” tévéműsorokban tulajdonképpen h e m zs e g n e k (nem vicc). Ha sírni szeretnénk, nézzük meg a reggeli műsor alján futó SMS-csíkot, és szörnyedjünk el.

Mit tehet ilyen esetekben az egyszeri mezei ember, aki azért valamennyire igényes beszélőnek és jó helyesírónak számít, olyannak, aki megnyilatkozásaival szeretne jó benyomást kelteni? Először is agyérgörcsöt kap. Ez valójában nem rossz, mert ha azon kapjuk magunkat, hogy bosszantanak ezek a jelenségek, akkor az azt jelenti, hogy elértünk egy bizonyos szintet, ami az átlag felett van. Ennek meg ki ne örülne?

Másodsorban pedig hosszú idő elteltével motivációt érez arra, hogy másokban is letisztázza a homályos részeket, és éles kontúrokat húzzon, hogy az olyan emberek is láthassák a különbségeket, akiket jól láthatóan megfosztottak ezektől az információktól.

A következőkben nem súlyos helyesírási hibákról, hanem csak egyszerű fogalomzavarról lesz szó. Lássunk tehát néhány kifejezést, amelyeket sokan tévesen használnak:

Egyenlőre – egyelőre

Egyenlőre anyukám szokta felosztani a tortát, a másik jelentésben keresett szó az egyelőre. Ha még így sem lenne világos, az etimológia jó pajtásunk lehet ilyen esetekben:

• egyenlő|re (tehát a szótő az egyenlő, a toldalék pedig a –re): Az egyenlő szó az egyen alapszóból származik, melyhez egy –l igeképző, majd egy –ő folyamatos melléknévi igenév-képző járul.
• egy|előre: tehát az előtag az egy számnév, utótagja az előre határozószó.

Jól látjuk tehát, hogy a két kifejezésnek sem jelentésben, sem etimológiai megközelítésben semmi köze egymáshoz. Csak hogy még szájbarágósabb legyek:

• Anyukám egyenlőre osztja fel a tortát.
• Egyelőre nem kérek a tortából.

Szível - szívlel

A szível szó szinonimája a kedvel ige, ezért ha valakit szeretünk, azt szíveljük.

Ezzel ellentétben, a szívlel szó általában a meg- igekötővel áll megszívlel alakban, és akkor használjuk, amikor egy tanácsot megszívlelünk, azaz megfogadunk (vagy nem, az már csak rajtunk áll).

 Fáradság – fáradtság

A fáradság szó szinonimája a fáradozás, tehát egy tevékenység, amitől fáradtak leszünk. Általában a (nem) veszi a fáradságot kifejezésben használjuk, pl. Vette a fáradságot és kitakarított.

A fáradtság szó ezzel szemben nem egy tevékenységet ír le, hanem egy állapotot, amikor fáradtak vagyunk, pl. A nagy focizás után rám tört a fáradtság.

Gondtalan – gondatlan

A gondtalan kifejezés akkor használatos, amikor éppen egy olyan időszakát éljük életünknek, melyben nem gyötörnek gondok, pl. Két hónapja gondtalan életet élek.

A gondatlan kifejezés ugyanakkor a híradókból lehet ismerős, amikor valaki gondatlanságból követ el bűncselekményt. Ebben az esetben az illető nem figyelt oda eléggé arra, amit csinált, hibát követett el, tévedett, tehát gondatlan volt. Szégyellje is magát az ilyen.

Helység – helyiség

Talán ezt a kettőt szokták legkevésbé összekeverni, de azért ne feledkezzünk meg róluk sem: a helyiség lehet pl. egy ház kisebb része, úgy mint a fürdőszoba, vagy a pince. A helység pedig település jelentésben használatos.

A következőkben olyan idiómákkal ismerkedünk meg, melyek nagyon hasonlóak egymáshoz, mégis, egy ponton különböznek:

Lándzsát tör mellette – Pálcát tör felette

Ha lándzsát törünk valaki MELLETT, akkor az azt jelenti, hogy kiállunk az illetőért.

Ha viszont pálcát törünk valaki FELETT, az azt jelenti, hogy elítéljük az illetőt.

Kemény dió – és nem pedig nehéz dió

Gondoljunk már bele, hogy ez mekkora butaság (már elnézést). Ki eszik diót? A mókus, a papagáj, de még mi is. Mi a dió legjellemzőbb tulajdonsága? Az, hogy nehéz megtörni, tehát kemény. Nem pedig nehéz. Miért akarjuk, hogy az a szerencsétlen mókus ne azzal legyen elfoglalva, hogy megtörje a diót, hanem, hogy bevonszolja az odújába? Ez kegyetlenség.

Egy cipőben járunk – egy csónakban evezünk

A két kifejezés jelentése ugyanaz, még is sokan összemossák a két szerkezetet: egy cipőben evezünk, egy csónakban járunk. Most komolyan. Van ennek értelme? Ugye, látjuk, hogy semmi. Cipőben evezni? Ugyan már…

Belátom, vannak ezeknél fontosabb dolgok is az életben, mégis, előfordul, hogy a jó megítélésünk múlik ezeken az apró kis homokszemeken. Természetesen nem csak az a fontos, hogy mások jó véleménnyel legyenek rólunk, az is nagy elégedettséget idézhet elő, ha csak szimplán tudjuk magunkról, hogy jó analitikusai vagyunk anyanyelvünknek, és magabiztosan használunk ilyen kifejezéseket.