Az oxfordi egyek (9)

-          Nem. Előbb még érdekelne valami.

-          Már megint kezded? Arról volt szó, hogy a végén …

-          Szóval uram! Milyen a viszonya a családjával?

-          Hát, tényleg olyan fontos ez?

-          Ha egyszer kérdezem?

-          De a kollegáját nem …

-          Engem viszont érdekel! Nos?

-          Szóval. Egyik ex nejemmel sem beszéltem már … már jóval a válások kimondása előtt sem.

-          És a jelenlegi felesége?

-          Őt a Párt adta mellém. De, vele beszélek még; hiszen nem is váltunk el.

-          Hány felesége is volt? A jelenlegivel együtt.

-          Három. De, hiszen tudja.

-          Az elsővel azért váltak el, mert…

-          Mégiscsak megcsalt a repülős tiszttel.

-          Értem. Tőle nem született gyereke?

-          Tudja, hogy nem.

-          Akkor a második feleségével miért vállaltak hármat is?

-          Tudja, nem tudtam volna elképzelni úgy az életemet, hogy a fiaimat nem tanítom meg rajzolni – tudják, imádok rajzolni; de persze ez ott van az anyagomban is, biztosan – vagy verekedni, meg persze, hogy nem szívatom meg a lányom udvarlóit, ha nálunk járnak. Ezek nélkül az – és persze, ezeken kívül, még rengeteg más – élmények nélkül lehet tervezni egy életet, de nem biztos, hogy érdemes. Tudja, az élet nemcsak arról szól, hogy éljük a napokat egymás után, és gépiesen végezzük a feladatunkat. Nem, az élet célja az kell, hogy legyen, hogy valamit alkotunk, amit örökül hagyunk az utókorra! Tudom, ez sablonos, de, én igenis hiszek benne! A lényeg az, hogy meg kell alkotni ezt a valamit; ami lehet bármi: egy festmény, egy regény, egy találmány, egy film, vagy egy tökéletes életpálya, tényleg bármi! És persze meg kell alkotni az utókort is!

-          Tudja, hogy mivel foglalkoznak most a gyerekei?

-          Az idősebb fiam festő lett. Elég sikeres mostanában. „Érdekes”, hogy gazdag oroszok veszik a képeit. A kisebbik fiam egy ideig bokszolt, majd összehozott annyi pénzt, hogy saját edzőtermet nyisson. Úgy tudom, hogy elég jól megy neki is. A lányom balettozott, most pedig tanítja a fiatalokat. Ő sem panaszkodhat. Ami pedig az unokáimat illeti, még mind iskolások. Megmondjam, hogy hova járnak?

-          Nem szükséges. Sajnálja, hogy nem volt ott, amikor felnőttként mindnyájan ilyen szép karriert futottak be?

-          Még szép!

-          Egyébként tudatosan tartotta őket távol a hírszerzés világától?

-          Tudja a dédapám mindig azt mondogatta, hogy egy családban elég egy kettős ügynök.

-          Szerette ezt a feleségét?

-          Mindennél jobban.

-          Mégis elváltak!

-          Most teszi itt a hülyét! Azután váltunk el, hogy emigráltam a Szovjetunióba.

-          De, tudtunkkal a felesége követni akarta önt a gyerekekkel, aztán mégis letett róla.

-          Igen, mert kapott egy névtelen levelet, amiben néhány fotó volt rólam és a két vietnámi lányról.

-          Akikkel megcsalta a feleségét, akit mindennél jobban szeretett!

-          Akikkel egy munkaköri feladatot hajtottam végre, és igen, megcsaltam őt. Ma se tudom, hogy tudtam a szemébe nézni utána.

-          Egyébként meg ki küldte a levelet?

-          Egy barátom, aki nem tudta, hogy mi van benne, és akinek csak azt mondtam, hogy ezt akkor küldje el a nejemnek, ha úgy érzi, hogy ő, miattam valamilyen nagy hülyeséget akar csinálni. És meg is tette szerencsére.

-          Szóval, ön kérte meg, hogy küldje el, adott esetben?

-          Pontosan.

-          A GRU nem rendelkezett másolatokkal azokról a fotókról?

-          Nem. Őket csak az érdekelte, hogy ki tudok-e jutni abból a házból, és, hogy, hogy reagálok utána.

-          Tehát, le is tagadhatta volna.

-          Igen, de akkor a feleségem tönkreteszi a saját és a gyerekeink életét is. Úgyhogy felhasználtam néhány Frankfurtban készült felvételt és elértem, hogy maradjon itt, és tiszta relatíve nyugodt élete lehessen abból a pénzből, amit ő addig megkeresett, de sohase kellett elköltenie, mivel az én fizetésemből (és a szovjet mellékesből) éltünk.

-          És, a jelenlegi feleségétől született gyereke?

-          Túl vagyunk mi már azon a koron.

-          Értem.

-          Na, most jöjjön akkor már Philby! Vagy, van még esetleg kérdésed?

-          Nincs, én végeztem.

-          Akkor, hallgatjuk.