Miért ajánljuk a virtuális oktatást?

Nyomtatóbarát változat
Oktatás
alternatív oktatás
szakmázó szintű

 Szempontok, melyeket érdemes figyelembe venni:

• Egységes minőség: A szervezet minden dolgozója ugyanazt a magas színvonalú, minőségű tréninget kapja.

• A tanulók időt, útiköltséget, szállást, ellátást takaríthatnak meg az e-oktatás használatával. Ezeken kívül, mintegy járulékként "ingyen" fejlődnek a tanulóknak olyan képességei, mint a számítógépes ismeretek- és készségek, verbális készség, nyelvismeret, gépelési készség.

• Web-alapú kurzusok minimális létszámot elérő jelentkező esetén bármikor indulhatnak.

• Az e-oktatás a tanuló egyéni igényeihez jobban idomul. Eltérő tanulási stílussal rendelkező diákok is használhatják, mivel maguk osztják be idejüket. A diákok könnyebben elérik az instruktort vagy a tutort, mint hagyományos oktatás esetén, ahol a fogadóórára kell bejelentkezni. A program egyenlő bánásmódban részesíti a résztvevőket.

• Érdekes, de az Önkormányzatok modern kori életében is szerepet játszhat az e oktatás! Ezen intézményeknek folyamatosan naprakésznek kell lenni, hiszen a lakosság felé talán a legkomolyabb ügyfélszolgálati munkával tartoznak.

• A tanár vagy tréner más, hasonló kurzuson dolgozó tutorokkal információt cserélhet, megvitathatja tapasztalatait, tanácsot kérhet vagy adhat.

• Az e-oktatás alkalmazása rugalmassá teszi a szervezeteket, gyorsabban tudnak reagálni a megváltozott piaci körülményekre. A szervezet rendelkezésére álló tudás gyorsan aktualizálható.

• Az új dolgozókat az alapképzés során gyakran tanítják be az adott terület nagy tapasztalatú szakértői. Amennyiben e-oktatás tananyagot dolgoznak ki, melyet a későbbiek folyamán csak karban kell tartani, kevesebb időt vesz el tőlük.

• A szakképzési anyagok feldolgozhatóak elektronikus formában, így az e-oktatás főként kiegészítő eszköz lehet, de fontos előnye a biztonságos, egységes, átlátható adminisztráció, a gyors és személyre szabott ügyfélkezelés lehetősége.

• Az egyetemek a tanulási rendszer teljes körű menedzselésben, valamint magas színvonalú web-alapú oktatási anyagok kidolgozásában hívhatják segítségül ezt a módszert. A tanszékek, mint tudásközpontok a tudás menedzselésében, a kutatócsoportok együttműködésében, a projekteken való közös munkában (helyszíntől függetlenül) használhatják.

• A csoportokban résztvevők az e-oktatás segítségével már a tréning előtt fel tudják dolgozni az ismeretanyagot, ezáltal felkészültebbek lesznek. Így, hogy maga a tréning rövidebb ideig tart. A trénerek számára az internet a leghatékonyabb eszköz a hallgatókkal való kapcsolattartásra, utólag felmerült kérdések megválaszolására, és persze más tréningek értékesítésére.

• A már kidolgozott e-oktatás tananyagok és tesztek használhatók az új munkatársak kiválasztásában is.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.