Csalóka elektromos autó

Nyomtatóbarát változat
Környezetvédelem
érdeklődő szintű
Csalóka elektromos autó

Véleményem szerint, azért ez vicces...Pont, ami környezetbarátabb, az szennyez a legjobban?!

A Kínában közlekedő elektromos autók szennyezőbbek a benzineseknél, és jóval károsabbak az emberek egészségére. Amerikai kutatók 34 kínai nagyvárosban ötfajta technológiát használó jármű károsanyag-kibocsátását és egészségre gyakorolt hatását vizsgálták.

"Az elektromos autók kibocsátása ott keletkezik, ahol a működéshez szükséges elektromosságot termelik, nem pedig ott, ahol a járművet használják. Kínában pedig az elektromos energia előállítása 85 százalékban fosszilis tüzelőanyag, általában szén égetésével történik" - íjták a Tennessee Egyetem kutatói nemrég publikált tanulmányukban.

Ugyanakkor az erőművek leggyakrabban a sűrűn lakott területeken kívül esnek, vagyis az emberek kisebb mennyiségben lélegzik be azok kibocsátását az utakon közlekedő benzines járművekénél. Ez az eltérés sem elég azonban, hogy az okozott ártalmakat kiegyenlítse - magyarázzák a szerzők. A környezetbarát elektromos autók működtetése összességében kilométerenként jóval nagyobb károsanyag-kibocsátással jár, mint a hagyományos, benzines autóké.

A tanulmány készítői kiemelik: az elektromos járművek akkor érik el környezetvédelmi céljukat, ha tiszta energiaforrást használnak. Kínában és a világ más területein is kiemelt fontosságú a tisztább energiákra és a kibocsátás-csökkentésre való koncentrálás.

Forrás: www.greenfo.hu

Hozzászólások

Itt is láttam már cikket napelemmel működő elektromos autóról. Talán az lenne a megoldás.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.