Első lépés: blogírásra jelentkezünk

Nyomtatóbarát változat
Média és marketing
Felsőfokon blog
érdeklődő szintű
Első lépés: blogírásra jelentkezünk

A szakmai blogírás a jelentkezéssel kezdődik. Én ugyan ritkán utasítok el jelentkezőket, de olvasóinknak talán nem árt tudni, hogy ki és hogyan jelentkezhet blogírásra.

Az első lépések: a regisztráció és a szakterületért felelős blogger (illetve ennek hiányában a főszerkesztő) megkeresése. Ezeknek a sorrendje még mindegy, mert függetlenek egymástól. (Regisztrálni a hozzászóláshoz is érdemes, még annak is, aki soha nem fog blogot írni, csak véleménye van a nálunk* olvasottakról, de már csak a blogíráshoz kötelező. A regisztrációval és a blogindítással a következő bejegyzésben foglalkozom. Van róla oktatóvideó, de azóta már történtek változások, ezért ismét időszerű a téma.)

Hogyan kell jelentkezni? A szakterület szerkesztőjének e-mail címén vagy telefonszámán. Az e-mailhez érdemes önéletrajzot csatolni, és a telefonban is érdemes elmondani, hogy milyen téma érdekel a szakterületen belül, mennyire értünk hozzá, van-e szakirányú végzettségünk, tapasztalatunk a témában. (Nem feltétlenül baj, ha nincs, de egy kis szakmai hozzáértés nem árt, ha nem szeretnénk nagy szakmai hibákat elkövetni a blogban.)

A jelentkezés után a szakterület szerkesztője eldönti, hogy megfelelünk-e a feltételeknek, és tájékoztat a várható feladatokról.

Kinek érdemes jelentkezni? Szerintem annak, aki megfelel a következő feltételeknek:

  • A szakterület iránti érdeklődés, jártasság a témában. (Környezetvédelmi területen ez lehet folyamatban lévő vagy befejezett környezetvédelmi végzettség, környezetvédelemhez kapcsolódó feladatok végzése a jelenlegi vagy egy korábbi munkahelyen, aktív részvétel egy környezetvédő szervezetben, bizonyíthatóan környezetbarát életmód, stb.**)
  • Jó helyesírás és kommunikációs készség. A kommunikációs készséget általában a szóbeliséggel szokás összekapcsolni, de szerintem írásban is nagyon fontos, hogy a mondanivalónkat értelmesen, összefüggően, mások számára is követhetően fogalmazzuk meg. A helyesírás fontosságát azt hiszem nem kell megmagyarázni.
  • Alapfokú internetes ismeretek. Szerintem internetes ismeretterjesztés esetében ez is nyilvánvaló. Természetesen előnyben vannak azok, akik már írtak blogot (ők könnyebben megtanulják a kezelőfelület használatát, és már van gyakorlatuk abban, hogy mit és hogyan írjanak, mi kelti fel az olvasók érdeklődését), de azokat is szívesen látjuk, akik nálunk kezdik a blogírást.
  • Napi 1-2 óra szabadidő. Ennyi már elég egy blogbejegyzés megírásához, a minket érdeklő blogok elolvasásához, hozzászólások írásához. Érdemes saját szakterületünkön minden új bejegyzést elolvasni, de természetesen más szakterületek blogbejegyzéseit is elolvashatjuk, és hozzászólhatunk.

Aki ezeknek megfelel, az bátran jelentkezhet blogot írni. Milyen feladatok várnak az új bloggerekre?

  • A legfontosabb feladat a blogírás. A bejegyzések témája, gyakorisága, terjedelme, stílusa szabadon választható, de van néhány irányelv, amit érdemes követni:
    • Gyakoriság: egyes bloggerek napi 2-3 bejegyzést is feltesznek, mások akár hónapokig nem írnak semmit. Érdemes megtalálni az arany középutat, és időnktől függően legalább heti 1-2 bejegyzést írni. Ennél kevesebb bejegyzés azért kevés, mert a hosszú szünet alatt olvasókat veszíthetünk. ("Ez úgysem ír semmit, minek olvassam?") De nem szerencsés a napi 2-nél több bejegyzés sem, mert az olvasók ideje, energiája, türelme véges, és ha túl sokat írunk, akkor nem olvassák el.
    • Téma: szabadon választható, de érdemes a szakterülethez kapcsolódó aktuális kérdésekkel foglalkozni, mert ez vonzza a legtöbb olvasót. Lehetőleg olyan témáról írjunk, amihez értünk, és amiről még nem írt más a szakterületen. (Az olvasók türelme véges, és ha túl sok bejegyzés van egy témáról, akkor nem olvassák el mindet. Valahogy így gondolkodnak: "Ez már a 82. cikk a szelektív hulladékgyűjtésről. Nem volt elég az előző 81?")
    • Terjedelem: blogot írunk, nem regényt, de nem is SMS-t! Tehát ne írjunk kisregény hosszúságú cikkeket, amelyek kinyomtatva 3 A4-es oldalnál hosszabbak lennének, mert úgysem olvassa végig senki. Az ilyen hosszú témákat inkább bontsuk kisebb részekre! Ha pl. 50 oldal mondanivalónk van a szelektív hulladékgyűjtésről, akkor az egyik cikk lehet: Miért gyűjtsük szelektíven a hulladékot?, a másik: Hova dobjuk a papírhulladékot?, a harmadik: Mit dobjunk a papírgyűjtőbe és mit ne?, aztán: Mi lesz a papírhulladékkal?, majd ugyanezek papír helyett műanyag, üveg, stb. témában, mind külön bejegyzésben. Szintén kerülendők a nagyon rövid, SMS hosszúságú bejegyzések, amelyekre így reagálhatnak az olvasók: "Csak ennyi? Hát ezért nem volt érdemes rákattintani!" Az ideális terjedelem: min. 2-3 bekezdés (kb. 1/2-1/3 A4-es oldalnyi szöveg), max. 2-3 A4-es oldal.
    • Stílus: szakszerű, de közérthető. Fontos, hogy egyedi, színes, olvasmányos stílusban írjunk, de ez ne menjen a pontos fogalmazás rovására. Egyéni véleményt is írhatunk a témáról, de igyekezzünk jól elválasztani a tényeket a véleményünktől.
  • További feladatok:
    • Egymás blogjának elolvasása, véleményezése. Egymás blogjából és a hozzászólásunkra adott válaszokból sokat tanulhatunk, de fordítva is igaz: nem csak a hozzászóló, hanem a véleményezett blog szerzője is tanulhat a hozzászólásként írt szakmai észrevételekből.
    • Blogbejegyzéseinket (és mások nekünk tetsző bejegyzéseit) megosztani Facebookon. Ez csak egy kattintás, de sok olvasót, hozzászólást, és szakmai ismertséget szerezhetünk vele magunknak és egymásnak.
    • Reklámozni a Felsőfokon blogmagazint mindenhol, ahol lehet. Szakmai blogot nem mindenki tud írni. Nincs mindenkinek elég szaktudása, mondanivalója, elég jó fogalmazókészsége, internet-ismerete. Legyünk rá büszkék, hogy mi még erre is képesek vagyunk, és terjesszük ezt mindenhol! Hol érdemes a blogot reklámozni? Linkgyűjteményekben, szakmai szervezeteknél, Facebookon és más közösségi oldalakon, levelezőlistákon, internetes fórumokon, ismerőseink körében... Bárhol és bármikor, ahol és amikor szóba kerül a szakterületünk vagy a blogírás. Így szerezhetünk sok olvasót a blognak, ami több okból is jó. Egyrészt nekünk, bloggereknek is jó, mert megnő a szakmai ismertségünk, bővíthetjük a szakmai kapcsolatainkat, tanulhatunk mások hozzászólásaiból, másrészt az olvasóknak is jó, mert műveltebbek, tájékozottabbak lesznek.

Ennyi feladata van egy szakmai bloggernek, és annak érdemes jelentkezni az őt érdeklő szakterület vezetőjénél, aki megfelel ezeknek a feltételeknek, képes szakmailag újat mondani és a bloggerek feladatait elvégezni.

Minden új jelentkezőnek kellemes blogírást és sok sikert kívánok!

További információ:

  1. http://szervezet.felsofokon.hu/legyel-te-is-blogger
  2. http://www.felsofokon.hu/palvolgyi-benedek-blogja/2011/03/02/nalunk-a-helyed

Forrás: A bejegyzés szövege teljes mértékben saját gondolataimból áll. A vezérkép abból a szempontból saját alkotás, hogy én raktam össze különböző elemekből, de az egyes részeit internetről töltöttem le. Felhasznált részek:

  1. http://bin.sulinet.hu/ikep/2004/12/1jelentkezes100.jpg (a 2. Google képkeresési találat a jelentkezés szóra)
  2. Felsőfokon logo.

Megjegyzések:

*Nagy hibám, hogy külsősök (pl. blogot nem indító olvasóink) előtt is hajlamos vagyok többes szám első személyben beszélni, írni a Felsőfokonról. Ez talán nagyképűségnek tűnhet, mert nem vagyok tulajdonos, nem az enyém a blogmagazin (bár a környezetvédelem szakterület főoldalát hajlamos vagyok saját honlapomként feltüntetni, pl. bloggerkereső hirdetésekben és a Facebook profilomban), de kb. 1 éve írok itt blogot (jelenleg 4 blogom van 2 szakterületen), azóta is a Felsőfokon a legfontosabb az életemben, és elértem már kisebb-nagyobb sikereket (elismerő oklevél, szakterület-vezetés, főszerkesztő-helyettesi kinevezés), ezért talán megbocsátható, hogy egy kicsit a sajátomnak érzem a blogmagazint és többes szám első személyben emlegetem.

**Elnézést kérek a más szakterületre jelentkezőktől és a többi szakterület vezetőjétől, bloggereitől, hogy a saját szakterületemről hozok példát, de főleg ahhoz értek, ahhoz van végzettségem, abban van gyakorlatom. De szerintem ez alapján más szakterületeken is  eldönthető, hogy ki alkalmas internetes ismeretterjesztésre. A bejegyzés többi részében is saját szakterületemmel példálózom, de talán annak is érthető, aki más szakterületen szeretne blogot írni.

Kapcsolódó tartalom: 
A Felsőfokon-mintablogger 7 pontja
Kapcsolódó tartalom: 
NÁLUNK A HELYED !

Hozzászólások

"(Regisztrálni a hozzászóláshoz is kell, még annak is, aki soha nem fog blogot írni, csak véleménye van a nálunk olvasottakról.*"

Ez már nagyon nem aktuális, javítsd ki kérlek! Már nem kell regisztrálni a hozzászóláshoz.

Ez lett belőle: "Regisztrálni a hozzászóláshoz is érdemes, még annak is, aki soha nem fog blogot írni, csak véleménye van a nálunk* olvasottakról, de már csak a blogíráshoz kötelező."

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.