Gyergyói Városnapok – 5. nap

 Soha többé nem iszom alkoholt – ez volt az első gondolatom, miután kinyitottam a szemem az utolsó nap reggelén. Ismeritek az érzést, amit egy olyan éjszaka másnapján tapasztaltok, amelyen majdnem éhgyomorra ittatok, na nekem olyan volt, csakhogy már 5. napja.

Akkor még erősnek éreztem magamban az elhatározást, hogy az első korty alkohol ideje nem jöhet el este 8 óra előtt. Rávettem magam, hogy lemenjek reggelizni, nagy nehezen magamba erőltettem 2 szelet kenyeret és egy pohár puszedli ízű (tényleg!) narancslevet, majd társaimmal együtt kivánszorogtunk a sátorhoz, hogy nekifogjunk a forralt bor főzéshez. A rákészülés (rezignált arccal előre bámulás félig lefolyva a székről) úgy fél óráig tartott, de nem lazsálhattunk sokáig, mert reggel 10-kor már egymás után jöttek a székely bácsik alkohol után érdeklődve.

  Joggal kérdezhetné az olvasó, hogy miért nem írtam eddig a Gyilkostó, a Békás-szoros vagy a Súgó barlang nyújtotta csodálatos élményekről, ha már ezek a szépségek ott vannak a várostól kb. 30 kilométerre. Nos, a kirándulást először péntekre (2. nap) terveztem, amikor még abban a naib hitben éltem, hogy lesz rá egy egész délutánom, de a főzőverseny és egyéb események miatt erre akkor nem volt lehetőségem. A mai napon viszont idegenvezetőkkel és jó társasággal elmehettem volna ezekre a helyekre egy félnapos programra, ám a jelenlétem szükséges volt a sátor környékén, így abban maradtunk, hogy majd délután csatlakozom a többiekhez. (Dénes többedmagával kísérte aznap Kiss Róbert Richárd turisztikai szakembert és segítőjét a környékre, délelőtt a Súgó barlanghoz mentek, délutánra pedig a Gyilkostó és a Békás-szoros volt betervezve.) A délelőtt számomra blogbejegyzés írásával és a sátornál történő segédkezéssel telt, majd ebédidőben visszamentünk a szállásra, ahol Zári Zsolttal, a Kisújság főszerkesztőjével találkoztunk, hogy megejtsük a beígért közös ebédet. Együtt átmentünk egy Muskátli nevű étterembe. Itt kezdődtek a gondok.

• Na, mit isztok? – kérdezte Zsolt.

• Narancslé, ásványvíz.... - jöttek a válaszok.

• Ugyan már! Mindjárt rendelek egy üveg bort.

• Ne, ne, ne! – tiltakoztunk kollektíven. – Tegnap jól elintéztük magunkat, szó sem lehet alkoholról.

• Ne csináljátok! Valamit innotok kell.

Nagy nehezen rábeszélt minket arra, hogy legalább egy laza fröccsöt elfogadjunk, de aztán folytatódott.

• Valami rövidet?

És kezdődött minden elölről. Mi igazán mindent megpróbáltunk, de győzött a székely akarat. Azért azt hadd ne titkoljam el, hogy jobban lettem a kisvodkától, viszont itt nem volt vége, mert Zsolt mégiscsak megrendelte azt az üveg bort. Öröm így tárgyalni. Miután túljutottunk a szokásos miért-vagy-vega-te-nem-vagy-normális körökön, telefonon beszéltem Dénessel, aki 3-kor számított rám a Hivatal előtt, hogy elvigyenek a Gyolkostóhoz. Rá öt percre érkezett a telefon Lóritól, hogy 3-kor kezdődik a civil szervezetek menete, ahol a gyerkiseknek is jelenése van, merthogy benevezett minket, még táblát is csinált nekünk – ennyit a mai kirándulásról... Igyekeznünk kellett, mert már majdnem fél 3 volt, és az üveg bor még félig tele volt, de rögvest szembesültem vele, hogy nem kell annyira izgulni, mert vendéglátónk abban a minutumban rendelt még egy üveg bort. Már a tudattól is rosszul lettünk, hogy ötünknek fél órán belül 2 üveg bort kell elfogyasztanunk, de gyakorlatilag nem volt választási lehetőségünk. A székely embert teljesen hidegen hagyja, hogy nem kérsz, rosszul vagy, mindjárt meghalsz: inni kell és kész, hiszen végre összejöttünk, és ki tudja, mikor találkozunk legközelebb. Zsolt közben egy kollégánk felől érdeklődött, aki lelkiismereti okokból ott maradt a sátornál, így nem tudott ebédelni. Ezt az információt hallva Zsolt azonnal odaszaladt a pincérlányhoz, hogy legyen már kedves eltenni egy dobozban valamit, plusz egy pár evőeszközt, volt is nagy öröm a kolléga arcán, mikor odaadtuk neki :)

  15:00-kor érkeztünk vissza a központba, rohanás a Művelődési Ház felé, GYERKI matrica felragasztás a hátunkra, gyors becsatlakozás az éppen induló körmenetbe. Igen hosszú volt a sor (Gyergyóban meglepően sok civil szervezet van), tele fiatalokkal, a sor elején vallásnak megfelelő ruhába öltözött hívekkel, zászlókkal, táblákkal. Tettünk egy jó nagy kört a városban, miközben azért imádkoztunk, hogy ne legyen vihar, mert igencsak arra állt az idő. Útközben elmeséltük Lórántnak az ebédünket, miközben kollégáim fogadkoznak, hogy ők aznap biztos hogy többet nem isznak.

• Az nem fog menni – mondta Lóri – Mert ma van a szülinapom!

• Ezt nem hiszem eeeel – fakadt ki a főnököm – Neked is pont ma kell lenni a szülinapodnak?

Valóban lesújtó információ volt ez számunkra, de már csak röhögni tudtunk magunkon :)

 Az útvonalon számos érdekességgel találkoztunk, amelyek közül a kedvencem a Salamon Ernő Gimnázium volt. Erről a gyönyörű épületről azt a furaságot érdemes tudni, hogy a felső homlokzatra (Polgármester Úr jóvoltából) felkerült a magyar címer, ami igencsak kiverte a biztosítékot a románoknál. Ha ez még nem lenne elég, a bejárat kapuja fölött félkörben látszott a régi felirat: „M. Kir. Állami Gimnázium” - mindez egy román templommal szemben. Elhaladtunk többek között a gyönyörű örmény templom, a zsinagóga, az unitárius (családi házból kialakított) templom és néhány lelkészlak mellett is. A körmenet vonulását az ablakban csüngve és a járdán ácsorogva követték figyelemmel a helyi lakosok. A menet vége a főtéren elhelyezett nagyszínpadon volt, ahol a táblánkat le kellett adni.

  A délután többi részére nem nagyon emlékszem, csak nyomokban, köszönhetően az ebéd közben történt alkoholfogyasztást követő „most már mindegy” hozzáállásomnak. Arra emlékszem, hogy visszamentem a szállásra letusolni és átöltözni, s ez éppen a Mikulásvárás idejében volt. Hogy ezek az emberek mekkora showt csináltak e nemes alkalomból! A moderátor fél órán keresztül húzta-szívatta a népet, de látszólag élvezték, legalábbis ez jött le a lelkes gyerekzsivaj alapján. Itt hagyománya van az álmikulásoknak: több, Mikulásnak öltözött ember bukkant fel a legkülönbözőbb helyeken, s ezekben a pillanatokban a moderátor eljátszotta a következőt: „Itt a Mikuláááás! (sikító gyerekek) Vagy nem? Óóóó, hát ez nem is az igazi Mikulás.... Ott a Mikulás! (sikító gyerekek) Vagy ő sem az? Melyik az igazi?” Mesélték, hogy tavaly valamelyik utcafronti erkélyen bukkant fel a végleges változat, és egy emelődaru szállította a színpadra :D

  Lassan elkezdődtek az esti programok. Először a lézershow-t csodálhattuk meg, ami jóleső vizuális élmény volt, különösen a szemerkélő esőben, ami igazán különlegessé tette a látványt. Élveztük, amint a zene ritmusára cikáznak körülöttünk a színes lézercsíkok, és néhányszor ráflesselhettünk arra, hogy „átment rajtam a lézerréteg!” Majd néhány helyi rockegyüttes készítette elő a hangulatot az esti Magna Cum Laude koncertre – ez alatt az idő alatt már jókora tömeg gyűlt össze a sátor környékén is, így alkalmam nyílt néhány szót váltani a frontemberrel, Mező Misivel is. Forrt a bor (ki tudja, hány századik liter), jó volt a hangulat, még a meg-megeredő eső ellenére is. Azonban akadt némi probléma. Magabiztosan nyitottam ki a sátorban lévő asztal szekrényét, hogy nekifogjak a pálinkatöltögetésnek abból a palackból, amit Dénes adományozott a sátrunknak, és amelyik rohadtul nem volt a helyén. Csalódottan konstatáltuk, hogy az éjjeliőrök (a sátorra vigyázásért cserébe) elfogyasztották a majd' 1 litert, ami megmaradt (nem emlékszem, ki mondta nekik, hogy megihatnak mindent, amit a sátorban találtak – maradt még néhány deci forralt bor –, de ezúton üzenem neki, hogy az év legfelelőtlenebb és legkegyetlenebb tette volt!). Egyből Lórihoz és Déneshez fordultam, mert nehogymár ne koccintsunk az utolsó estén. A fiúk azonnal elkezdtek intézkedni. Kisvártatva (én eltűntem a mosdóba) hívtak, hogy megvan a pálinka, személyesen a polgármester úrtól! Visszatérve az asztalon egy papírzacskóban várt 4 üveg, különböző ízű pálinka. Ezt nevezem. Kiemeltem egy különösen szép darabot, amelynek az üvege fekete-piros sávban volt feldíszítve. Megkérdeztem az éppen felém tartó polgármester urat, hogy ez honnan van, amire ezt a választ kaptam: „Azt tedd el gyorsan, azt neked adom.” A döbbenettől alig bírtam megköszönni. A probléma tehát megoldódott, s utólag nehezen megbecsülhető pálinkafogyasztás következett (a forralt borozást már meg sem említem). A sátor előtti tömegben már ismerősként futottam össze néhány helyivel, akik számonkérően támadtak le amiatt, hogy nem voltam a Gyilkostónál (honnan tudták?) Összesen 3 ember szeretett volna még másnap reggel elvinni kirándulni, de nekem sajnos ellenkeznem kellett, mert az indulás előtt még volt némi elintéznivalóm (szerkesztőségek látogatása, számlák beszerzése, pakolás stb). Pedig még olyan ajánlatot is kaptam, hogy 5 órakor elvinnének medvelesre :D Igazán csábító volt a gondolat, hogy egy ilyen este után felkeljek 4 órakor és túrázni menjek, de úgy döntöttem (Laci bácsi ajánlatával élve), hogy inkább eljövök máskor úgy hogy nem dolgozom, és elég időt szánok a szép helyek felfedezésére. Nehogy azt gondoljátok, hogy ez olyan egyszerű volt. Mindenáron meg akarták mutatni a környéket, volt, aki (nyilván az elfogyasztott alkohol hatására is) a karomat szorítva, eszelős tekintettel próbált meg meggyőzni arról, hogy nem mehetek el úgy innen, hogy nem voltam kint :)) Én is sajnálom, de így alakult, nem akartam végigrohanni mindenen, inkább eljövök máskor is. „Legalább még egy ok, ami miatt vissza kell jönnöd”, ahogyan egyik önjelölt mentorom fogalmazott.

  A Magnás koncert előtt a GYERKI sátrasok többsége felmondta a szolgálatot, és a zárás mellett döntöttünk. A maradék forralt bort hatosával hordtuk ki a sátor előtti asztalra, hogy vigyék a népek – olyan 50 pohár sorakozhatott ott, aminek 10 perc múlva teljes mértékben nyoma veszett. Elkezdődött a koncert, amit végre közösen élvezhettük, még a polgármester úr is velünk bulizott (született pár vicces kép...). Ezután elrángattak a VIP részlegbe: valamilyen lépcsőn kellett felmenni egy szobába, amely műveletet a lépcsőházban tolongó, aláírásra ácsingózó rajongók akadályozták. Negyedmagammal sikerült feljutni az együttes pihenőszobájába, de hangsúlyoznom kell, hogy innentől kezdve már nem teljesen tiszta a kép. Az biztos, hogy a szervezői nyakbaakasztós kártyám hátuljára írt a gitáros egy személyre szóló üzenetet, amit 2 perc múlva már ő maga sem tudott elolvasni. Az is rémlik, hogy egy üveg pálinka megy kézről kézre, de ez a momentum egybefolyik a fotózkodással és az emeletre feljutott rajongók autogramgyűjtési akciójával. Itt a zenekarral és a polgármesterrel (meg még ki tudja kivel) eltöltöttünk egy kis időt, majd mindannyian átmentünk egy másik helyre, ahol eszem-iszom következett. Az itteni dolgokra már nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy sokat röhögtünk, és hogy nemsokára elindultunk vissza a szállásra.

  Az indulás napján már nem sok minden fog történni, így itt véget ér a gyergyói beszámolóm. Biztosan nem sikerült mindent leírni, ami számomra érdekes vagy fontos volt, és a gyergyói életérzést sem tudom igazán átadni, ezt csak az érti, aki fizikailag is ott van. Teljesen jó szívvel arra buzdítok hát mindenkit, hogy látogasson el ezekhez a kedves emberekhez – de ha rám hallgattok, előtte tartotok egy pálinka felkészítő tréninget. :)

Galéria