Monsieur Gyurka

- Jaaaaaj. - sóhajtottam és kikapcsoltam a porszívót. Már egy órája ment és hiába szállta meg a hirtelen támadt csend a szobámat, a fejemben még folytatódott a zúgás. Hát igen, már egy hónapja is volt annak, hogy utoljára takarítottam. Kicsit nagy volt a kosz. Kicsit.

Fölnyaláboltam a csöveket, a tartozékokat és a víztartályos, félmázsás szuperporszívót és fújtatva szedelődzködtem át Gyurka szobájába. Mert, ha én nem takarítanék ki nála, akkor felőle úgy állhatna a porréteg a szobájában, mint a frissen hullot, porhanyós hó Lappföldön.

Ledobtam magamról a keresztemet. Fölegyenesedve láttam, hogy a szoba készen áll a tisztítókúrára. A másfél méter hosszú, összetekert Pokemon mintás csomagólópapír, valamint a szülinapra kapott műanyag karaoke - és gitárszett ott feküdtek egymás mellett, példás rendben az ágyon. Ezek a szükséges előkészületek. Enélkül be sem tehetem a lában a szobába, ha takarítani támad kedvem. Gyurka közölte, hogy a szoba kész, jöhetek. Azonban még mielőtt magamra hagyott volna, odalépett a szekrényhez. Ujját finoman, rövid csíkban meghúzta a szekrény szélén, egy aprócska szigetnyi tiszta felületet képezve ezzel az amúgy hófehér szekrényen. Ekkor láthatóvá vált a felszín alatt rejtőző eredeti, sötétbarna szín.

- Ezt is töröld majd le! - mondta kényes, úri hangsúllyal, majd mutató és hüvelykujja begyét összesimítva letörölte magáról a koszt és angolosan távozott.

Én meg azt hittem, hogy ott helyben magam alá piszkítok.