Kis budapesti illemhelytörténet, avagy ahova a király is gyalog jár

Első blogbejegyzésem kapcsán rendhagyó témát választottam: nyilváán műemlék gyanánt a legtöbb ember kastélyokra, templomokra, egyéb impozáns építményekre gondol, pedig épített környezetünkhöz elsőre jelentéktelennek tűnő dolgok is tartoznak: ilyenek például a telefonfülkék, buszmegállók, vagy akár a nyilvános illemhelyek. ezekről lesz most szó.

A témáról Ráday Mihály is írt "Új városvédőbeszédek" című könyvében. Ráday még az 1980-as években kezde harcát a míves építmények megmentéséért, és 5 esetében sikerrel is járt (a Köztársaság -ma II. János Pál Pápa téren és a Fény utcában lévőt sajnos lebontották 1984-ben, illetve 1991-ben), amelyek ma is láthatók Budapesten: a Nagymező utcában, a Lövölde téren, a Ferenc téren, és a Városmajor utcában lévők jó állapotban vannak, a farkasréti Márton Áron téren lévő épület vár egyedüliként közülük felújításra -remélhetőleg már nem sokáig. Ezeknek a nyilvános illemhelyeknek nem mindennapi a történetük, érdemes vele megismerkedni röviden:

Ráday a könyvében leírja, hogy az első nyilvános illemhely létesítése a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-es létrejöttéhez köthető, ez a Deák téren jött létre, ma sajnos már nem látható. Létesítésük előbb francia-, majd osztrák példa alapján történt. Végül utóbbi lett a döntő, ebben nagy szerepe volt az 1870-ben Bécsbe érkezett berlini kereskedőnek, Wilhelm Beetz-nek, aki európai nagyvárosok példái alapján kezdte saját költségére felállítani a nyilvános WC-ket -Bécsben több mint 100-at. Ezek vasszerkezetűek voltak, amiket részben külföldről szállíttatott be. 1895-től Beetz Budapesten is működött, mégpedig azért is, mert mindkét lányának magyar férje volt. Ezen nyilvános WC-k szellőzését felszíni lámpáinak oszlopain oldották meg, a világításhoz hasonlóan. Bent jobbra és balra 4-4 helyiség szolgálta a férfiakat és a nőket, előbbiek számára 6 pissoir is rendelkezésre állt. A felszín alatt volt a központi fűtés kazánja, és a csatornarendszer. Ráday információi szerint eleinte 26 ilyen WC volt Fővárosunkban, ebből a mennyiségből maradt mára ez az 5 védett.

Ezek a városképet gazdagító, szép kis építmények, amiket Beetz-féle illemhelyekként is emlegetnek (vagy Ráday Mihály például zöld villamosokként), remélhetőleg a védelemnek köszönhetően még sokáig gyönyörködtetik majd a járókelőket -és persze látják közben el gyakorlati hasznukat is.

Galéria