Oktatás szakterület: alternatív oktatás szakágmagazin

A tündérmesék mandulavirágai

A tündérmesék mandulavirágai

Első osztályba várják a gyerekeket a pécsi Mandulafa Waldorf Iskolába. A napokban még lehet jelentkezni, hogy szeptembertől kiegyensúlyozott légkörben kezdhesse meg élete fontos szakaszát, életvándorlásának kezdetét egy hétéves gyermek. Nem akármilyen kapunak a küszöbét lépi át ekkor, mert ami a falakon belül várja, az talán maga a csoda.
 „Jogos” játék a gyereknevelésben

„Jogos” játék a gyereknevelésben

Élünket, mindennapjainkat a törvények által szabott keretek között éljük. Vonatkozik ez legszűkebb társadalmi csoportunkra, a családunkra is. Minap kezembe került egy évekkel ezelőtt általam készített és a lányaim családi szerepvállalására vonatkozó együttműködési megállapodás. Emlékeimben utazgatva rájöttem: működött. Íme a „jogi formula.”:
Virágzó mandulaliget

Virágzó mandulaliget

Aki óvodát vagy iskolát alapít, a jövőbe veti a hitét. Magot ültet, a gyümölcs reményében nevelgeti a fát és gyönyörködik virágzásában. Mert a virágzás fél út a magtól a gyümölcsig. A nevelési intézmények létrehozása mandulafa ültetés. Jellemzően már nagyon korán halvány rózsaszín színpompába öltöztetik a tájat. A legkorábban virágoznak, de a legkésőbb hozzák meg a termést. A Waldorf pedagógia...
Mindig tanulunk - nem árt, ha tudjuk

Mindig tanulunk - nem árt, ha tudjuk

Kivétel nélkül minden nemzet kialakítja a maga szokásrendjét. Azt, hogy miként használjuk az illem írott és íratlan szabályait, a mindennapokban, a társadalmi érintkezések során dől el. Ki-ki a maga szűkebb pátriájában még elboldogul valahogy, ha nem sikerül kellőképpen, akkor a visszajelzések tanító jellegűek. Jó esetben. Nyár van, a nagyobb utazások, kirándulások szezonja. Saját "...
Kalandok nyara

Kalandok nyara

Bizonyára minden gyerek hallotta már életében a kérdést: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Jó esetben sikerül valamiféle épkézláb választ adni és legalább egy darabig le van a gond. Ha egy gyereket a szorgalmi időszakban, szeptembertől júniusig megkérdeznek, hogy „Éppen mi szeretnél lenni?”, akkor a válasz egyértelmű: iskolás. Jobb híján, de reméljük, hogy őszintén.

Rovásjeleink iskolai tanítása?

Rovasjeleink iskolai tanitásával nagyobb kulturáltságot és egészségesebb mentális működést érhetnének el iskolás gyermekeink.Nézzük meg, hogy miért! Először is tartozunk az Ősök emlékének és Magunknak a világ egyik legrégebbi írásának tanításával, ezáltal is erősítve jogos nemzeti büszkeségünket, nemzettudatunkat.De mit ad nekünk?  * Fejleszti a kézügyességet, serkenti az...

Extra Lesson Tanárképzés

A Varázsvirág Egyesület a  2011/12-es tanévben immár harmadszorra indítja el az akkreditált, 540 órásExtra Lesson tanártovábbképzést. A képzésen résztvevők elmélyülhetnek az antropozófiai pedagógia emberképe alapján működő, Audrey McAllen Waldorf-tanár által kidolgozott segítő-fejlesztő eljárás elméleti hátterében és gyakorlatában. Az eljárást szerte a világon főképpen tanulási- és...

A világ legvidámabb iskolája

A legrégebbi szabad iskola a Summerhill, Angliában. Ez az angol hagyományoknak megfelelően egy benntlakásos iskola, alapítója A.S.Neill, korunk egyik legkiválóbb pedagógusa. A Summerhill iskola valószínűleg  a világ legvidámabb iskolája. A szabadságban a gyerekek őszintén és félelem nélkül élnek. Az iskolában közös tanár-diák önkormányzat működik, a gyerekek szabadon dönthetik el, hogy...

A glasgow-i gyerek filozófusok

Glasgow közelében, Langbankben vagyunk egy késő nyári napon. A helyi általános iskola osztálytermének ablakából nagyszerű kilátás nyílik a Clyde folyó torkolatára, a napsütésben csillogó hajókra. A teremben ülő 5-6 éves gyerekek közül azonban egy sem fordul az ablak felé. Figyelmüket teljesen leköti a történet, amelyet Catherine McCall mesél nekik.

A Camphill mozgalomról

A következőkben rövid ismertetést adunk a Camphill mozgalom tagjainak tevékenységéről és céljairól   A./ Az antropozófiai gyógypedagógiai és szociálterápiai tevékenység

alternatív oktatás legfrissebb bejegyzései

2012-05-13 10:55

 2012. május 30-án 18 órától az Aranytízben élményszerű „werk”shopok keretében mutatja be új oktatási programjait a Werk Akadémia. A divat új...

2011-08-11 20:38

Első osztályba várják a gyerekeket a pécsi Mandulafa Waldorf Iskolába. A napokban még lehet jelentkezni, hogy szeptembertől kiegyensúlyozott...

2011-08-06 09:26

Élünket, mindennapjainkat a törvények által szabott keretek között éljük. Vonatkozik ez legszűkebb társadalmi csoportunkra, a családunkra is. Minap...

2011-07-19 07:26

Aki óvodát vagy iskolát alapít, a jövőbe veti a hitét. Magot ültet, a gyümölcs reményében nevelgeti a fát és gyönyörködik virágzásában. Mert a...

2011-07-13 21:55

Kivétel nélkül minden nemzet kialakítja a maga szokásrendjét. Azt, hogy miként használjuk az illem írott és íratlan szabályait, a mindennapokban, a...

2011-07-07 21:17

Bizonyára minden gyerek hallotta már életében a kérdést: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Jó esetben sikerül valamiféle épkézláb választ adni és...

2011-05-12 19:42

Rovasjeleink iskolai tanitásával nagyobb kulturáltságot és egészségesebb mentális működést érhetnének el iskolás gyermekeink.Nézzük meg, hogy miért...

2011-03-17 20:22

A Varázsvirág Egyesület a  2011/12-es tanévben immár harmadszorra indítja el az akkreditált, 540 órásExtra Lesson tanártovábbképzést. A...

2011-03-11 21:00

A legrégebbi szabad iskola a Summerhill, Angliában. Ez az angol hagyományoknak megfelelően egy benntlakásos iskola, alapítója A.S.Neill, korunk...

2011-03-06 01:00

Glasgow közelében, Langbankben vagyunk egy késő nyári napon. A helyi általános iskola osztálytermének ablakából nagyszerű kilátás nyílik a Clyde...

2011-03-02 01:00

A következőkben rövid ismertetést adunk a Camphill mozgalom tagjainak tevékenységéről és céljairól   A./ Az antropozófiai...

2011-03-01 01:00

Célunk az, hogy a gyerekek ismerjék fel saját lehetőségeiket és találjanak rá saját útjaikra. Az iskola csak hiteles, objektíve is színvonalas és...