Orvos és egészségtudomány szakterület: szülészet szakágmagazin

A szülészet-nőgyógyászat céljai, feladatai

  A család és nővédelmi gondozás komplex feladat, melynek egészségügyi ás társadalmi vonatkozásai vannak. Szervezett népegészségügyi tevékenység, mely a nők, kiemelten a reproduktív (termékenységi ciklus) egészségmegőrzés, állapotjavítás, illetve a betegségek megelőzésére irányul.

A bábás szülés kockázatai

  A következő néhány sor tanulságához nem fűznék semmilyen kommentet. Nyugat-Európa ebben is előrébb jár, mint mi! Hollandiában a szüléseket az alacsony kockázatú eseteknél alapvetően bábák vezetik. Az orvosi ellenőrzés alatt történő szülések perinatális halandósága mégis alacsonyabb. Ez derült ki egy tanulmányból, amely a brit orvosi szakfolyóiratban a BMJ-ben jelent meg.  

Gerébestül felfordul a világ 2

Már hallom, ahogy kiabálnak is az Olvasók: „Kislány! Már más világot élünk!” És mennyire igazuk van. Például, azt tudták hogy a nők számára elsőként jelent meg tanulási alternatívaként a bábaképzés és szakképesítés? (Romacentrum kutatása 2010). Ez a feladat az első időkben kizárólag női kompetencia volt, de a háziorvosok mellett oltásokat is beadhattak és részt vettek a prevenciókban,...

Gerébestül felfordul a világ

Egy kedves barátom, Geréb Ágnes (akiről már sokan hallhattak a szülésről és a születésről kialakult „elvetemült” véleménye miatt), már másodízben kért meg, hogy halasszam el a cikksorozatomat. „Csupán két hónappal, – mondja nekem – amíg leállamvizsgázol szülészetből!” Ő már csak tudja mitől félt, hiszen őt aztán osztják akkor is, ha szólásra nyitja a száját, és akkor is, ha hallgat.

A magyar szülészet története

A MAGYAR SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT TÖRTÉNETE A Medicina Könyvkiadó jelentette meg a Lampé László, Batár István és Szállási Árpád munkáját: „ A magyar szülészet-nőgyógyászat története” című kötetet. Hihetetlen nagy munka lehetett a tökéletességre törekvő összefoglaló elkészítése, melynek nem csak a magyar szülész-nőgyógyászok könyvespolcán van a helye, de az orvostudomány bármely szakát gyakorlók is...

Néma tagadás 2

Az első másfél évben együtt tanultuk az általános (bevezető) tantárgyakat mindenkivel. Így akár hatvan-nyolcvan ember is összegyűlt a nagy előadóban. Mi, szülésznők leginkább a mentőtisztekkel voltunk együtt. Mindig lenyűgözött a tárgyi tudásuk, a gyógyszertanban való jártasságuk, és persze a humoruk.  

Néma tagadás

Mielőtt elkezdhettem a gyakorlatomat, bizonyítanom kellett az elméleti tudásomat. Az első félévben 18 tantárgyból vizsgáztam, köztük volt az anatómia, az alkalmazott biológia, a kémia, a mikrobiológia, vagy a “kifejezetten kedvelt” orvosi latin. Talán emlékeznek az előző bejegyzésemre: “bizonyítanom kell”.

Fogamzásgátlásról röviden, avagy kell-e beszélnünk róla?

Hosszasan gondolkoztam, kell-e beszélnem a módszerekről, a lehetőségekről, vagy mindenki tudja, miről is van szó? Gyakorlatom során meglepődve tapasztalom, hogy még mindig sokan fekszenek fel arra a bizonyos asztalra, hogy megszakítsák terhességüket.

Két hónappal tovább marad házi őrizetben Geréb Ágnes

A Pesti Központi Kerületi Bíróság legfeljebb két hónappal meghosszabbította Geréb Ágnes házi őrizetét. A szülész-nőgyógyászt tavaly októberben állították elő, miután az általa vezetett születésházban egy szülés során komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek az újszülöttet újra kellett éleszteniük.  

A szülőszobán a legnagyobb hatalom a takarítónőé

Másnap ismét felkeltem és elmentem dolgozni. A kollégák nem kedveltek jobban, és a helyzetem sem lett könnyebb. Hosszú utat tettem meg idáig, ezért a meghátrálás szóba sem jöhetett.

szülészet legfrissebb bejegyzései

2011-02-11 20:52

  A család és nővédelmi gondozás komplex feladat, melynek egészségügyi ás társadalmi vonatkozásai vannak. Szervezett népegészségügyi...

2011-02-08 20:38

  A következő néhány sor tanulságához nem fűznék semmilyen kommentet. Nyugat-Európa ebben is előrébb jár, mint mi! Hollandiában a szüléseket az...

2011-02-05 21:18

Már hallom, ahogy kiabálnak is az Olvasók: „Kislány! Már más világot élünk!” És mennyire igazuk van. Például, azt tudták hogy a nők számára elsőként...

2011-02-03 22:56

Egy kedves barátom, Geréb Ágnes (akiről már sokan hallhattak a szülésről és a születésről kialakult „elvetemült” véleménye miatt), már másodízben...

2011-02-02 13:18

A MAGYAR SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT TÖRTÉNETE A Medicina Könyvkiadó jelentette meg a Lampé László, Batár István és Szállási Árpád munkáját: „ A magyar...

2011-01-27 20:39

Az első másfél évben együtt tanultuk az általános (bevezető) tantárgyakat mindenkivel. Így akár hatvan-nyolcvan ember is összegyűlt a nagy előadóban...

2011-01-23 23:00

Mielőtt elkezdhettem a gyakorlatomat, bizonyítanom kellett az elméleti tudásomat. Az első félévben 18 tantárgyból vizsgáztam, köztük volt az...

2011-01-23 20:19

Hosszasan gondolkoztam, kell-e beszélnem a módszerekről, a lehetőségekről, vagy mindenki tudja, miről is van szó? Gyakorlatom során meglepődve...

2011-01-23 16:15

A Pesti Központi Kerületi Bíróság legfeljebb két hónappal meghosszabbította Geréb Ágnes házi őrizetét. A szülész-nőgyógyászt tavaly októberben...

2011-01-17 08:53

Másnap ismét felkeltem és elmentem dolgozni. A kollégák nem kedveltek jobban, és a helyzetem sem lett könnyebb. Hosszú utat tettem meg idáig, ezért...

2011-01-13 23:48

Első napom a szülészeten Amikor 2005-ben felvételt nyertem (immár felnőtt fejjel) a méltán híres Semmelweis Egyetemre, úgy éreztem teljesülhetnek az...