- Belépés
- Felhasználó létrehozása
- Jelszó emlékeztető
Laptop, okostelefon vagy táblagép?
Rohanó, információközpontú világunkban egyre fontosabb, hogy a világhálón közzétett adatokhoz, írásokhoz, levelekhez a világ bármely pontjáról hozzáférjünk, illetve az internet segítségével végezzük el munkahelyi feladatainkat. Persze senki sem akar mindig dolgozni, ezért szintén fontos kérdés lehet, a helyfüggetlen szórakoz(tat)ási lehetőség biztosítása, gondolok itt például zenehallgatásra vagy filmek megtekintésére. Felmerül a kérdés, mindezt hogyan tehetjük meg, milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy az általam imént vázolt tevékenységeket végre tudjuk hajtani.
Mindenekelőtt, ha az internet szemszögéből vizsgálom meg a kérdést, szükség van olyan technológiára, amely lehetővé teszi, hogy csatlakozzunk a webre, függetlenül attól, hogy éppen hol vagyunk. Természetesen ilyen technológiák léteznek, elég csak a mobilinternetre gondolni, amelyet lassan már szinte utána dobnak az ügyfélnek a nagy szolgáltatók. Persze ne dédelgessünk hiú ábrándokat, nem fog mindenhonnan rendeltetésszerűen működni, de a célnak megfelelő. Csatlakozási lehetőségünk tehát már van.
Első bekezdésemben említettem a multimédiás funkciókat, tehát szükség van egy olyan eszközre, amelyek képesek ilyen feladatokat ellátni. Igen, mondhatjuk, hogy a manapság egyre nagyobb teret hódító okostelefonok teljes mértékben kielégíthetik igényeinket, azonban álljunk csak meg egy pillanatra és nézzünk jobban a dolgok mélyére! Lássuk tehát!
Laptop vs. okostelefon vs. táblagép

Mit is nyújthat nekünk egy laptop? Zenét hallgatni, filmet nézni, netezni, játszani természetesen minden további nélkül lehet rajta, legjobb számítási képességgel a három felsorolt közül kétségkívül ő rendelkezik, illetve a legnagyobb méretű és felbontású kijelzőt is ő birtokolja. Mindez természetesen rendben van, azonban, ha a helyfüggetlenség és rendelkezésre állás szemszögéből viszgáljuk meg, valószínűleg nem ő jön ki győztesen a párbajból. Mondom mindezt arra alapozva, hogy egy mostani, középkategóriás notebook kb. 4 órát szolgál egy feltöltéssel (az én két éves jószágom másfelet), míg egy táblagép könnyen teljesít 7 óra felett, az okostelefonok rendelkezésre állási ideje pedig nagyságrendekkel nagyobb. Hol tudjuk használni laptopunkat? Mindenképpen olyan helyzetben, ahol ülünk, magunk előtt stabilan el tudjuk helyezni készülékünket és megfelelő nagyságú hely áll rendelkezésünkre. Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy másik két vetélytársát jóval több életszituációban vehetjük elő.

Az okostelefonok szintén alkalmasak multimédiás funkciók ellátására, azonban a kijelző mérete erősen korlátozhatja a felhasználói elményt a videok esetében. Könnyűek, legtöbbjük zsebünkben kényelmesen elfér, mindenhová magunkkal visszük őket, (néha még oda is, ahova nem kellene). Elsősorban azonban telefonálásra használjuk őket, így úgy gondolom, ez a jövőben is döntően befolyásolni fogja ezen készülékek méretét és funkcionalitását, értem ezalatt azt, hogy prioritást fog élvezni a könnyű hordozhatóság, mondjuk a kijelző méretével szemben. De ez így is van jól.

Térjünk rá a táblagépekre, amely nem titkoltan a bejegyzésemet inspirálta, ugyanis múlt héten kaptam egyet ajándékba. Bevallom, ekkor kezdtem el a táblagépek jelentőségével igazán foglalkozni, ezidáig nem követtem őket figyelemmel. Funkcionalitás, rendelkezésre állás, méret, számítási kapacitás és szinte minden más jellemző szempontjából vizsgálva, az okostelefonok és laptopok közé tenném őket. Szinte bárhol használhatóak, kijelzőjének mérete megfelelő arra, hogy akár a vonaton ücsörögve (ácsorogva) is megnézzünk kedvenc sorozatunk következő részét. Rengeteg fájltípust támogatnak, az enyémből szemezgetve: MKV, AVI, RM, RMVB, MP4, MOV, VOB, DAT, FLV, 3GP, H.264, MP3, WMA, OGG, APE, FLAC, AAC, WAV, TXT, LRC, PDF, HTML, HTM, EPUB. Autónkban alkalmazva akár GPS-ként is alkalmazhatjuk, pdf fájltámogatásából és méretéből adódóan Ebook olvasóként is igénybe vehetjük. 3 in 1. Sokáig sorolhatnám természetesen, hogy mi mindenre jó egy táblagép, de nem teszem, győződjön meg róla mindenki, aki megteheti.
Úgy illene, hogy a cikkem végén levonjam a következtetéseket, úgyhogy meg is teszem. Az általam felvázolt helyzetből, azaz multimédia és internet igénybevétele akár utazás közben, akár valamilyen nem statikus pozícióban, úgy érzem a táblagépek jönnek ki győztesen és a gyártók valószínűleg ezt ismerhették fel, amikor is kiadták első táblagépüket, amelyek népszerűsége egyre inkább nő, minde világszerte, mind pedig magyarországi viszonylatban is.
Stift András



Hozzászólás