Pedagógusjelölt - mentortanár

Elhivatottság mérése a tanárok felvételijén „Az indítvány szerint a pedagógusképző intézmények hallgatóinak kiválasztási kritériumai között szerepel a jelentkezők pálya iránti elkötelezettségének vizsgálata. A felvételi eljárás részleteit és a képzési rendszert a felsőoktatási törvény szabályozza.

Az egyetemi képzést követően, az abszolutórium megszerzése után egy tanévre - a hallgatói jogviszony fenntartása mellett - "pedagógusjelölti" év következik, amikor a hallgatók az ösztöndíjuk mellett "hallgatói munkadíjban" részesülnek, amely a mindenkori minimálbérnek legalább 90 százaléka. A pedagógusjelölti év alatt a hallgatók elkészítik és megvédik szakdolgozatukat, a kötelező óraszámuk az adott munkakörre megállapított minimális heti óraszám 50 százaléka, és emellett kötelesek részt venni a köznevelési intézmény egész munkájában. Munkájukat mentor segíti. Pedagógusi diplomájukat a pedagógusjelölti év sikeres elvégzése és záróvizsga letétele után kaphatják meg.”

 A tavalyi tanévben egy TÁMOP-os pályázat keretein belül elvégeztem a mentorképzést, az elsők között. Beszélgettünk, a tanácsunkat kérték, hogy szerintünk hogyan lehetne már a hallgatókat a képzés elején megszűrni, hogy alkalmasak-e a pályára. Lehet-e egyáltalán ilyen szűrőt tenni, már a felvételinél?  Nyilván lehet valamit, de mit? Hogyan? Kiderül-e már az elején, hogy valaki alkalmas a pályára? És mi van akkor, ha menetközben megérik? Ha képes fejlődni és mi már az elején eldöntjük, hogy ő biztosan nem? És ha alkalmas is, de közben kiderül, hogy mégsem szeretne tanítani? Rengeteg kérdés vetődik fel bennem. A mentorképzésen sem tudtunk dűlőre jutni, pedig ott, csak gyakorló pedagógusok voltunk. Szerintem az igazi vizsga az élet. Nagyon jó dolognak tartom, hogy bevezetik a „pedagógusjelölti” évet, mert ott egy mentor fogja a kezét, aki megmutatja a tanítás minden részletét, az iskolai élet mindennapjait. Tegyük a szívünkre a kezünket mi, régi motorosok, ki nem örült volna, ha az első évben megkönnyítik a munkánkat egy segítővel? Én emlékszem az első évemre, hányszor mentem haza könnyek között, mert annyi nehézséggel kellett szembe néznem, hogy időnként elvesztem bennük. Ráadásul még a gyerekek sem mindig a tanárt látták bennem, nem tudtam kezelni a helyzeteket. De mit is várhattunk, hiszen alig voltunk a képzés ideje alatt gyerekek között. Az egy hónapos tanítási gyakorlat nagyon kevés volt. Ez az új rendszer nem csak azért tetszik, mert segítséget ad az újonnan kikerülőknek, hanem azért is, mert én nagyon várom, hogy egymástól tanulhassunk, hisz a frissek új tudást, új módszereket hozhatnak, amivel a saját fejlődésünket is elősegíthetjük.

Már csak egy problémám van a rendszerrel kapcsolatban. A mentorképzésen felvetődött, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a pedagógusjelölt ugyanolyan szakos lesz, mint a mentora. Azért arra kíváncsi lennék, hogy matematika szakos lévén hogyan tudok például egy történelem szakosnak segíteni a tanításban? Vagy megint egy jó dolog elindulna, elhúzzák az orrunk előtt a mézesmadzagot, de azért beletesznek valamit, hogy nehogy már jól érezzük magunkat?

 Forrás: Bama.hu