Ha szeretnéd leellenőrizni a hazai szállodák minőségét, ha szívesen elmondanád a véleményedet a hotelekről, akkor jelentkezz SZÁLLODAI ÉLMÉNYELLENŐR-nek!
Turisztikai ajánlónk keretében rendszeres időközönként bemutatunk egy felkeresésre ajánlott magyarországi érdekességet. E heti ajánlatunk: Afrika múzeum
A Széchenyi pihenőkártyáról szóló rendelet megújításával és az Erzsébet utalvány kibocsátásáról szóló jogszabály tervezetének megismerésével lassan az utolsó fehér folt is eltűnik a cafeteria szabályozásról. Az már biztosnak látszik, hogy a Széchenyi pihenőkártya (Szép kártya) lesz a favorizált béren kívüli juttatás az Erzsébet utalvány és a megmaradt juttatások mellett .
Miniszterelnöki megbízott felel a Nemzeti Lovas Stratégiáért
Orbán Viktor miniszterelnök fogadta, és a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésével, valamint a végrehajtás koordinálásával bízta meg Horváth Lászlót. A miniszterelnöki megbízott kinevezésével a kormány kiemelt ügynek ismeri el a lovas ágazatot. A megbízó levél átadásán jelen volt Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke is - erről adott ki tájékoztatót a KIM Sajtó Főosztálya.
A Hernád völgyében elterülő Kassát a Felvidék kapujaként emlegetik. Már az őskorban lakott terület volt, első írásos említésével az egri káptalan 1230-ban kiállított adásvételi szerződésében találkozhatunk. A 13. század végén belső városfalakkal, kapukkal és tornyokkal bővítették, ebben az időben épült a domonkosok temploma is. Egy másik templom is állt ekkor Kassán, a 14. század végén leégett, feltehetően román stílusú plébániatemplom.
A 4-es úton autózva Budapestet elhagyva, attól mintegy 30 kilométerre Vecsés és Üllő után, de még Monor előtt eljuthatunk Péteribe. A falu kevéssé ismert, de talán egyik legszebb községe a Cserhát nyúlványai között elterülő Gödöllő-Ceglédberceli dombságnak
Spanyolország független állam Dél-Európában, illetve Észak- és Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla autonóm városokkal, valamint a Kanári-szigetekkel). A spanyol szárazföldet délről és keletről a Földközi-tenger (amelyben az országhoz tartozó Baleár-szigetek fekszenek), északról a Vizcayai-öböl és nyugatról az Atlanti-óceán határolja.
A Champs-Élysées, teljes nevén Avenue des Champs-Élysées Párizs legismertebb és legelőkelőbb sugárútja. Neve az Élüszionból származik. (Az Elízium olyan túlvilági hely a görög mitológiában, ahol azok kaptak helyet, akik az istenek kedveltjei voltak életükben, szemben a keresztény pokol funkcióját ellátó Tartarosszal. Gyakran nevezték a boldogok mezejének is, mivel az itt lakók gond és baj nélkül éltek, és sohasem éreztek fáradtságot, éhséget vagy szomjúságot.
Ősszel hatalmas zuhanás várható a balatoni ingatlanok árában a közelmúlt kedvezőtlen történései miatt. Elsősorban a gyenge szezon, a hitelválság és az ezekből fakadó financiális gondok okolhatóak azért, hogy egyre több ingatlan kerül eladósorba, meglehetősen nyomott áron.
Az eladásra szánt létesítmények között találhatóak büfék, panziók, kempingek, de több szállodát és wellness-központot is árulhatnak majd. Mivel nem csak a tulajdonosok, hanem már a felszámolók is értékesíthetik ezeket az ingatlanokat, ezért az árak még alacsonyabbak lehetnek.