A sikernek ára van. Csak azok lesznek sikeresek bármiben is, akik hajlandóak áldozatot hozni a siker érdekében. Az áldozathozatal pedig nem kellemes. Pontosan arról szól a dolog, hogy valaminek az érdekében felhagyunk egy megszokott szokásunkkal, és más cselekvési szokással helyettesítjük azt. Ha az a célod, hogy lefogyj, akkor áldozatot kell hozni. Amikor a hűtőszekrényed kinyitod és késztetést érzel arra, hogy felfald azt a nagy darab sonkát, amit már régóta kiszemeltél magadnak, észbe kell kapnod és mérlegelned kell. Tudnod kell azt, hogy vagy megeszed a sonkát, vagy pedig lefogysz.
Az Ökoiskola Hálózat hírlevelének tájékoztatása alapján a Budapesti Svéd Nagykövetség, a Svéd Kereskedelmi Kirendeltség, valamint svéd vállalatok által támogatott Green Sweden 2011 programsorozat harmadik elemeként kezdték meg az „Ökosodj!” című kiadvány terjesztését.
OKTATÁS A SPORTBAN – SPORT AZ OKTATÁSBAN II. - A Testnevelés és az Iskolai Sport címmel szakmai konferencia lesz a sport- és az oktatásfejlesztés közös feladatairól az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete és az ELTE SPORT Kft. szervezésében.
Időpont: 2011. november 17., csütörtök, 10.00- 14.30 Helyszín: Budapest, Kazinczy u. 23-27.
2007-ben, az igazgatónőnk azzal keresett meg, hogy a következő tanévtől egy új koncepció szerint fogunk dolgozni, a neve: nem szakrendszerű tanítás, nem szakrendszerű órák. Persze igaziból homályos elképzeléseink voltak arról, hogy mit is jelenthet ez a meghatározás. Azt tudtuk, hogy változni fog az oktatási rendszer. Az alsó tagozat, mint alapozó szakasz, nem változik. Az ötödik, hatodik osztályt egy átmenetnek képzelték a felső tagozat felé.
Pár nappal ezelőtt, egy neves magazinban olvastam a matematikai szorongásról. Elgondolkodtatott a dolog, valóban így van? Miről is szólt a cikk. A szorongás 3 dologból tevődik össze. Az egyik maga a tantárgy miatti szorongás, hisz a matematika nagy része csak tanítással, tanulással sajátítható el, és valljuk be őszintén, egy másodfokú egyenletet nem biztos, hogy csak az alapműveletekre hagyatkozva meg tudnánk oldani a képlet ismerete nélkül.
Növelni kell az állami szerepvállalást az agrárszakképzésben, közelebb kell hozni a gyakorlati oktatást az elmélethez – mondta a vidékfejlesztési miniszter a Szentannai Sámuel Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola évnyitóján, Karcagon.
Vajon milyen volt ezer évvel ezelőtt első királyunk, Szent István esztergomi udvarában a fiatalok nevelése, melynek során fontos „tantárgy” volt például a fegyverforgatás is?
Milyen tankönyvekből tanultak a középkorban, amikor a diákok maguk írták le maguknak tollal-tintával a tankönyvet?
Mátyás király korában vajon tanították-e már a fiataloknak, hogy a Föld gömb alakú?
Hogyan kellett a liba szárnytollaiból írótollat, a tölgyfa gubacsából tintát csinálni a 16-17. században?
Annak, aki írni tud, kincs van a birtokában. Aki kézzel tud írni, annak élményben van része, amikor egyéni gondolatait ugyan egyezményes, de mégis egyedi jelekkel teheti közzé. Az élmény később közös és esztétikai is lehet egy rendezett és szép kézírás láttán. Nagyanyám dőlt betűs, szabályos és fegyelmezett betűit sokszor magam elé képzelem. Megsárgult papírokon, kincsként őrzött receptjeit böngészve kapcsolódások sorozata indul el bennem. Valahogy ezt az érzést nem tudom beindítani egy szövegszerkesztővel „alkotott” ételleírás olvasásakor.
Tombol a nyár, ki gondol mostanában az oktatásra? Legfeljebb egy-egy időutazó pedagógus tölti álmodozással az időt. A rügyfakadással sem a gyümölcs reménysége érkezett, hanem megannyi kétség: vajon meddig lesz még iskolánk? A tavasz a bizonytalanságot hozta, lépten- nyomon iskolabezárás, csőd, összevonás, megszűnés kifejezések repkedtek a levegőben, ha az iskola szóba került. Alapításról, pedig csak néhány, valóban elszánt és vakmerő ember mer álmodozni.
Nem jut az eszedbe pont az a szó, ami kellene? Órákat gyakorolsz, mégsem megy az angol? Szinte senki sem gondolná - és ebbe beleértem a nyelvtanárokat is -, hogy mennyire komoly gondot jelent, hogy az angolt tanulók az angoltanulástól félnek. Akár magadtól vagy kicsit félősebb, akár a tanár vagy a nyelv okoz nehézségeket, érdemes befelé fordulni, és elűzni a kártékony feszültséget.
Azt mindenki tudja, hogy vannak szorongó emberek, na de ki gondol arra, hogy az angolórán is fontos lehet ez?