pihenés

Hotel National a Luxury Collection Hotel Moszkva*****

érdeklődő szintű
Hotel National a Luxury Collection Hotel Moszkva*****

A Hotel National a Luxury Collection Hotel Moszkva az ötcsillagos Le Meridien nemzetközi szállodalánc tagja Moszkva szívében helyezkedik el, a Kremlre és a Manyezsnaja térre néző kilátással, öt perc sétára a Vörös tértől. Ahhoz hogy itt tudjunk eltölteni egy éjszakát, eléggé mélyen a zsebünk mélyére kell nyúlnunk. A legolcsóbb szobában is 9700 rubel (megközelítőleg 74.595 forint) egy éjszaka. A National Hotel elegáns szobáiban antik bútorok, magas mennyezet és klasszikus dekoráció várja a vendégeket.

Koppenhágában úszunk a boldogságban

Szabadidő turizmus
érdeklődő szintű
Koppenhágában úszunk a boldogságban

Koppenhágát a világ egyik legkörnyezetbarátabb városának tartják. A belső kikötőben olyan tiszta a víz, hogy úszni lehet benne. A főváros és környéke három, összesen 8 km hosszú homokos tengerparttal rendelkezik, amelyek kerékpárral fél órán belül elérhetők a városközpontból.

„Amikor két világ találkozik”

Prémium
érdeklődő szintű
„Amikor két világ találkozik”
„Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!”       /Paulo Coelho/

Hotel Powers****

Szabadidő turizmus
érdeklődő szintű
Hotel Powers****

A Hotel Powers egy négycsillagos szálloda, mely 50 szobájával várja a Párizsba látogatókat. A francia főváros szívében, a VIII. kerületben elhelyezkedő hotel a Champs Elysées, a George V. sugárút és a Montaigne sugárút által formált ún. „Arany Háromszög” városrészben fekszik.

Stadion Szálló (Helsinki)

érdeklődő szintű
Stadion Szálló (Helsinki)

Eddig négy vagy ötcsillagos hoteleket mutattam be. Helsinki viszont elég drága, sajnos, az átlag magyar emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy a szállásért vagyonokat fizessenek ki. A Stadion Szálló a Helsinki Olimpiai Stadion területén található (Pohjoinen Stadiontie 4.), 20 percnyi sétára Helsinki belvárosától.

Domina Inn Ilmarine Tallinn hotel****

érdeklődő szintű
Domina Inn Ilmarine Tallinn hotel****

Domina Inn Ilmarine történelmileg egyedülálló hotel, mely Tallinn óvárosának közelében található, csak néhány perc sétára a komptól, a város üzleti központjától, színházaitól és exkluzív bevásárló központjától, öt kilométerre a repülőtértől, egy kilométerre a vasútállomástól. A hotel épülete az egykori Friedrich Wiegand által tervezett Gépgyár épületig nyúlik vissza 1881-re. Ezt az épületet felújították, majd 1999-ben megnyitották a szállodát.

Heti turisztikai ajánló: Nemzeti Emlékpark - Recsk

Szabadidő turizmus
érdeklődő szintű
Heti turisztikai ajánló: Nemzeti Emlékpark - Recsk

Turisztikai ajánlónk keretében rendszeres időközönként bemutatunk egy felkeresésre ajánlott magyarországi érdekességet.
E heti ajánlatunk: Nemzeti Emlékpark
Észak-Magyarország régió - Recsk - Külterület

Tartalom átvétel