Bármilyen irodalmi alkotásról van is szó, egyik legjellemzőbb vonásaként a fikció milyenségét állapíthatjuk meg. Minden irodalmi alkotás (akár fantasztikus, akár nem) saját világot, saját belső rendszert teremt.
Az eddigi fantasy alműfajok mindegyikéről elmondható, hogy szubverzívek – így vagy úgy, de felülírják az általunk ismert világ szabályait. Miben térhet tehát ennél jobban el egy fantasy irányzat a valóságtól, hogy konkrétan ezt a nevet kapja?
„Ha jól emlékszem, Karinthy mondta, hogy egy műfaj akkor tekinthető igazán érettnek, ha képes önmaga kigúnyolására. Nos, a fantasy eljutott erre a pontra.”[1]
Kornya Zsolt írja, hogy a hard vagy sword&sworcery (kard és boszorkányság) fantasy keménysége, barbarizmusa hozta létre a soft fantasy-t, mintegy ellenreakcióként önmagára. Már a nevekben kifejezett ellentét is tökéletesen mutatja a két irodalom szembenállását.
Nevezik gótikus fantasy-nek is, jelölve elődjét, a gótikus rémregényt. Nagy múltra tekint vissza a klasszikus fantasztikus irodalomban, olyanokra, mint Poe vagy Lovecraft.
A korábban olvasható kategóriák közül ez az irányzat jelent meg elsőként, emellett ezt ismerik a legtöbben. Ha fantasy-t mondunk, általában erre asszociálnak az emberek – elég, ha csak annyit mondok: J. R. R. Tolkien.
