A levél széle sárgul ez folyamatosan a levélnyél irányába halad. Hajtáson és a fiatalleveleken kezdődik a klorózis. Levéllemez fonákirányába pödrödik. Ezután a fonáki oldalon a levélerek megduzzadnak és kidudorodnak. Később az idősebb levelek is sárgulni kezdenek. Tapintásra a levélfelülete karcos.
Oroszországból visszajövünk Európába. Moldovában az ipari fejlődéstől nem háborított tájak, erdők által borított hegyek, csillogó tavak, romantikus rétek várnak minket. Románia és Ukrajna ölelésében, a Fekete-tengertől mindössze 100 km-re fekszik a Moldovai Köztársaság. A Dnyeszter folyó völgyének termékeny területei és az erdőségek teszik a jobbára sztyeppés síkságokat, vagy kopár hegyeket változatossá.
Már a rómaiak is vidáman ünnepelték a kétarcú - a múltba és a jövőbe tekintő - Janus isten ünnepét. A január elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár általánosította. E nap időjósló, szerelmi - és esetleg haláljósló nap volt. Ha újesztendő napján szép, fényes az idő, jó lesz az esztendő.
Kíméletlenül beköszöntött az ősz/tél Londonban is, ami rossz időjárást, viszont annál több programot jelent. Nemcsak színház – koncert – kiállítás terén nagy a nyüzsgés a városban, de a gasztroprogramok is szezonjukat élik. A Temze déli partja, a Southbank Center már 1951 óta szolgál különböző fesztiválok helyszínéül, ősszel azonban minden az ízekről szól. A folyópart megtelik sátrakkal, és októbertől karácsonyig jobbnál jobb gasztroprogramoknak ad helyet.
Nem hagyhatjuk el anélkül Portugáliát, hogy Madeirát ne látogatnánk meg. Madeira a Madeira-szigetek legnagyobbika az Atlanti-óceánban, Lisszabontól 978 km-re található. Az Afrikai lemezen fekszik, de Porto Santóval együtt politikailag és kulturálisan Európához tartozik, mint Portugália autonóm régiója.
Emelje fel a kezét az, akinek a porto szó hallatán először a rum jut az eszébe! Hmmm, sejtettem, hogy sokan vagyunk így ezzel. Ma azonban nem az italról fogok mesélni nektek, hanem Portugália második legnagyobb városáról.
Porto lakossága az agglomerációval együtt 1.801.958 fő. A városról és az azt körülvevő Portus Cale tartományról kapta a nevét később az egész ország. A Porto körzet és az északi régió székhelye is Porto.